Damon Salvatore

Karakterképek:


Név: Damon Salvatore
Becenév: Damon
Nem: férfi
Faj: vámpír
Kor: 20-nak nézek ki, de valójában 167 éves vagyok.
Születés ideje, helye: Mystic Falls-ban születtem 1844-ben és itt változtam át rá húsz évvel.
Foglalkozás: -
Hobbik: Embereket ölök, nőket csábítok, berúgok, szexelek, futok az erdőben.

Család:
Apa: Giuseppe Conte di Salvatore, már nem él, gyakorlatilag ő miatta lettem vámpír, hiszen ha Stefan nem eszik belőle, akkor meghalunk. A viszonyunk elég érdekesen alakult.
Anya: Meghalt, nem tudok róla semmit sem.
Testvér(ek): Stefan Salvatore, nagyon is él, olyannyira, hogy kétségbeesetten próbált kitaszítani az életéből, amikor tisztán emlékszem rá, hogy ő vett rá engem erre az életre. De egyébként vannak jó poénjai is a srácnak.
Egyéb hozzátartozók:
Sokan vannak, de nem mind tartoznak csak hozzám.
Háziállatok: -

Kinézet:
A megjelenésem tökéletes, erre mindig odafigyelek. Hiú vámpír vagyok és nem tűrőm, ha a külsőmről mondanak véleményt. Egyébként, olyan vagyok, mint bárki más. Igyekszem olyan lenni. Nem akarok az emberek szintjére süllyedni, de azért igyekszem nem feltűnősködni, bár azt is nagyon szeretem. Jelenleg ott tartok, hogy leszarom a véleményeket és csak lazán veszem az életet, mint ahogy eddig tettem. Bár, a személyiségem kicsit negatívabb, mint a külsőm, mégis ki tudna ellenállni nekem? De most komolyan....

Jellem:
Eléggé arrogáns időnként, öntelt, és antiszociális hajlamom van, egyik percben bájos és elbűvölő, következőben pedig rendkívül veszélyes vagyok, és nincs bűntudatom a gyilkosságok után. Élvezem ha fájdalmat okozhat, ennek nincs oka, egyszerűen élvezem. Szeretem, sőt különösen örülök annak, ha egy hülye ember nőnek bejövök, mert akkor legalább lesz kajám is és egy kis szórakozásom is. Utálom, ha lenéznek és ha azt hiszik, hogy okosabbak nálam. Ez nem így van és ezt egy idő után ők is be fogják látni. Néha kicsit túlságosan is erőszakos vagyok, de csak olyankor, amikor elborul az agyam. Sajnos, ezt nem tudom befolyásolni. Nincs amolyan rejtett érzékeny énem, de ha a múltról ( és főleg az emberi koromról) kell beszélnem, akkor le tudok fagyni. Nem szívesen beszélek róla. Az emberrel való kapcsolatot sokáig elleneztem, mert szerintem abból nem sülhet ki semmi jó sem. A humorom néha kegyetlennek tűnhet, de én csak szeretem feldobni magamat, mert olyan vicces, ahogyan mérgelődnek az emberek, egy-egy megjegyzés hatására.

Előtörténet:
1844-ben születtem egy házaspár első gyermekeként, itt Amerika szívében, Mystic Falls-ban. Abban a korszakban születtem, amikor a vámpírok irtása nagyon elterjedt és amikor a boszorkányokat is üldözték. Akármilyen hihetetlen, apám is ilyen volt. 2 éves voltam, amikor megszületett az öcsém, akit már jó rég óta nem láttam. Úgy emlékszem rá, hogy különösen jó testvérek voltunk. Mint minden testvér között, köztünk is voltak viták, de azt hiszem, hogy egészen kellemes volt a viszonyunk. Megdöbbenne a mai világ, ha látná azt a világot. Akkoriban sokkal kedvesebbek és udvariasabbak voltak az emberek. Sokkal, de sokkal jobban odafigyeltek másra is, magukon kívül. Én is ilyen voltam, vagy legalábbis valami hasonló. Ha jobban belegondolok, akkor az évek csak úgy rohantak, mint nagyjából mostanság is. Eljött az a bizonyos év. Mindent megváltoztatott, amiben valaha hittem. Minden felborult, amiben valaha éltem. Egészen elképesztő változások következtek be. Katherine Pierce ugyan is megjelent az életünkben. Bizony, többes számban mondom, mert nem csak nekem jelentett a puszta létezése is levegőt, hanem a testvéremnek is. Mindenben őt helyezte elém. Mindenhová őt vitte magával. Én meg mentem hozzá éjjel, hogy feldobjam a napját. Haragszom rá emiatt. Nem hiszem el, hogy ezt tette velünk. Katherine okos nő volt, aki mindig tudta, hogy mit akar és hogy ezt hogyan érheti el. Nálunk szállt meg. Emlékszem, hogy Stefan milyen borzalmasan unalmas szerelmes szövegekkel árasztotta el. Mindig csak mosolyogtam rajta, mert tudtam, hogy ahogy belép Katherine a szobába, úgy már csak az enyém lesz. Aztán megtörtént a baj. Egyik éjjel megharapott és ezzel fura dolgok kezdtek el történni. Katherine vámpír volt és ez hamar ki is derült. Elfogták és elvitték. Elhurcolták tőlünk és ebben az apám is részt vett. El sem hiszem, hogy ennyire vámpír ellenes volt. Mi utolsó esélyeinket kockáztatva, Stefan-nal az életünket áldoztuk érte. Meg akartuk menteni. De sajnos, kicsit elkéstünk a dologgal és még mielőtt elmenekülhettünk volna, az apán lelőtt minket. Szó szerint, megölt minket, azért, hogy elkaphasson egy vámpírt. Hát, apa az ilyen? Mint később kiderült, természetesen Katherine vére bennünk volt és emiatt nem haltunk meg. Stefan-nal is együtt volt, hiszen ő is él még a mai napig is. Katherine meghalt. Nem tudtuk megmenteni. Egy időben én is meg akartam halni. Jobbnak láttam az életet ott, ahol ő is van, de aztán Stefan segített. Túl önző volt és nem akart egyedül élni. Hát, mégis az lett belőle. Én elhagytam őt és a saját életemet éltem az évek során. Csak lazán és kicsit kegyetlenül öltem meg az áldozataimat és semmi lelkiismeret furdalásom sem volt. Ez azóta sem változott. Azonban, nem olyan régen történt valami. Rájöttünk, hogy van valaki, aki ugyan úgy néz ki, mint a drága szerelmünk Katherine, ráadásul ugyan ott él, ahol annak idején mi éltünk vele. Érdekes egybeesés, nem igaz? Stefan megelőzött és sokkal többet tett annak érdekében, hogy megismerhesse a lányt, akit egyébként Elena-nak hívnak. Azóta az események felgyorsultak. Én is megismerkedtem a lánnyal, elcsábítottam a barátnőjét, a másik barátnője nagymamájának segítségével sikerült a sírban is matatnunk, de sajnálatos módon, Katherine nem volt ott. A sírbeli vámpírok közül sokan gonosz szándékkal jöttek vissza, ezért őket meg kellett ölni, de voltak akik hátsó szándék nélkül jöttek vissza azonban később, John Gilbert és a hülye kütyüje miatt meghaltak, pl. Anna. Már majdnem meghaltam én is és végül megmenekültem. Isabel is visszatért és az is kiderült, hogy ő Elena anyja. Aztán nem is olyan régen történt valami, ami sok mindent kiváltott belőlem. Megcsókoltam Elena-t és ő visszacsókolt....
Példajáték:
// Gondoltam nem töröm magamat, itt új játékokkal, ezért elhoztam a Mira-val közös játékból az egyiket. Ugye nem baj drágám?! //

Tipikus nap ebben a dög unalmas városban. Ma egész délelőtt azzal szórakoztam, hogy megnéztem az embereket. Sétáltam, megittam egy kólát és közben figyeltem az emberek arcát. Nagyon viccesek. Kíváncsi voltam, hogy találkozom-e Elena-val. Az a kis Katherine hasonmás biztosan boldogan éli az életét és azt sem tudja, hogy mi kik is vagyunk és hogy kire hasonlít annyira. Stefan-nal sem beszéltem még, pedig lehet, hogy ideje lenne közölnöm vele, hogy a drága tesója már megérkezett. Azt hiszem, hogy ennem is kellene. A legjobb az lenne, ha kimegyek az úttestre és majd ott szarakodom. Kimondottan fáradtnak érzem magam. Ez a kisváros rettenetesen unalmas. Nem lehet itt semmit sem csinálni, csak ölni. Az is unalmassá válik egy idő után. Lassan sétálok az erdőben. Lehet, hogy ma nem is ölök, csak szórakozom. Később szerintem ma már benézek Stefan-hoz is. A régi Salvatore birtok már nem létezik, szóval gondolom abban a porfészekben lakik. Dühös vagyok rá. Autót is kerítenem kellene. Valami nagyon szépet, ami olyan igazi vámpír autó. Lehetőleg olyan, ami ebben a városban másnak nincs. Tovább sétálok. Körülnézek. Hamarosan ki fogok érni az úthoz. Mondjuk, olyant ölök meg, akinek jó a kocsija. Azzal elmehetek egy darabig és elviszem a hullát is. Legalább nem lesz megint állattámadásnak hitt esemény. Kiérek, de csak állok ott. Remélem, hogy nem hiszik, hogy stoppolni fogok, mert akkor megállnak és az már nem is olyan jó buli. Nekem az kell, hogy féljenek. Én azt szeretem. Utálom, ha valaki feláldozza magát és örömmel akar meghalni. Az szar. Unottan állok ott és még mindig a hülye fákat nézegetem. Stefan az erdő mókuskáin él. Hogy bírja ki? Nem baj, mert majd Elena másképp alakítja az életét, ebben biztos vagyok. Megpillantok egy szép kocsit. Wow. Nekem ez kell. Elmosolyodom. Ezt megszerzem magamnak. Kiállok az úttest közepére. Azt hiszem, hogy nő vezeti. Annál jobb buli lesz. A nők annyival jobbak a pasiknál, hogy ott akár más dolgok is történhetnek. Nem vagyok egyébként ilyen nagy nőcsábász. Ők jönnek és csábítanak el. Ez az ő hibájuk. Hülye ember nők. Csak nézem a nőt és már csak akkor kapcsolok, amikor közelebb ér. Ez Miranda. Eltűnök az útból. A francba, hogy ilyen későn jöttem rá. Most mindenképpen megáll. Besétálok az erdőbe és csak állok egy fa mögött. Mit tegyek? Szórakozhatnék vele, mert vele lehet, hiszen ő egy boszi, de akár el is mehetnék innen, mielőtt megtudja, hogy én itt vagyok. Nem akarom, hogy tudja, mert az rám nézve, mindenképpen rossz. Még állok ott, amikor kiszáll a kocsiból és csak sétálgat. Karó van nála. Azt hiszem, hogy inkább maradok. De mit keres itt? Miranda Cole-ról beszélünk, a félelmetesen vonzó kicsi bosziról, aki néha olyan gonosz, mint én. De azért nem szárnyal túl engem. Rendben, akkor a frászt fogok hozni rá, már amennyire tudom. Eltűnők a másik irányba és óvatosan mögé lopakodom. Azt hiszem, hogy most valakit keres. Milyen jól néz ki. Igazi bombanővé ért. Kellemes társaság lesz számomra. Megfordul és végre a szép arcát is láthatom. Csak elmosolyodom, úgy, ahogy mindig szoktam. Mira egyébként egy régi, de kedves ismerősöm, akivel olyan jókat mulattunk, hogy már az emléke édes.
- Miranda.
Kimondom halkan a nevét és nem mondok semmi mást. A beszéd nem az erősségem. Hagyom, hadd érvényesüljön ő is. Hiszen, nőből van vagy mi. Egyébként pontosan tudom, hogy most mi fog majd következni. Miranda más nőkkel ellentétben, nem olyan kis ribanc. Ő szép ribanc. Hozza a formáját. Alaposan végigmérem tetőtől talpig és aztán megint az arcát fürkészem. Kár, hogy semmit sem tudok róla leolvasni. Annyira szeretném tudni, hogy most éppen mit gondol. Csak állok ott és nézem. Azt hiszem, hogy megdöbbent, de szerinte én nem? Mit keres itt, ebben a hülye kisvárosban? Csak nem ő is a hasonmást?