Régi Salvatore birtok

Lassan behajtottam a kapun...vagy is ami megmaradt belőle az évek folyamán. Kiszálltam és kinyitottam Elena-nak a kocsi ajtaját.
- Itt vagyunk. Emlékszel még a helyre?- Kérdeztem és bezártam a kocsit. Kézen fogtam a lányt és elindultunk beljebb. Egy ideig csak csöndben mentünk, majd megszólaltam.
- Ide szoktam jönni gondolkodni.- Mondtam halkan. Egy hatalmas kőhalomhoz értünk, ami régen, még egy kőoszlopnak felelt meg, ami a lépcsősorok mellett állt. Megálltam a halom előtt és Elena-ra néztem.
- Itt találkoztam először Katherine-nel.- Mutattam neki, majd lehajtottam a fejemet.


A ház előtt egy hintó áll. Éppen kisietek, hogy megnézzem ki lépett a birtokra, mikor kinyitódik a hintó ajtaja. Egy csokoládé barna bőrű nő lép ki a hintóból a segítségemmel. Finoman meghajolok, majd egy másik kéz nyúl ki a kocsiból. Szintén utána nyúlok, majd kisegítem a hófehér bőrű hölgyet. Amint kiszáll belenézek barna szemeibe, melyben azonnal elveszek....

Gondolataimból visszatérve rámosolygok Elena-ra.
- Régen volt hátul egy kert. Tele volt virágokkal. Nagyon tetszett volna.- Mosolyogtam rá és megcsókoltam. Nem tudtam elszakadni puha ajkaitól.
- Szeretlek.- Suttogtam ajkaiba és megpusziltam. Rámosolyogtam, majd megfogtam a kezét és tovább sétáltunk a kertbe. A bokrok már kiszáradtak, így a látvány kevésbé volt olyan csodálatos, mint régen, de így is megtette.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Stefan behajtott a kapun és ahogy láttam a helyszínt ahova Stefan hozott már tudtam hol vagyok. Egyszer már elhozott ide mikor elmondta nekem, hogy ki is ő. Nem hittem volna, hogy még egyszer ide jövők, de Stefan megint csak elhozott ide, de nem tudtam hogy most miért. Illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót én pedig ki is szálltam belőle. Mint mindig most is körbe néztem a helyen. Azonnal ránéztem Stefan-ra és elmosolyodtam.
-Hogy ne emlékeznék erre a helyre Stefan? -Kérdeztem tőle majd körbe néztem és Stefan felé néztem.
-Ide hoztál először mikor megtudtam a titkodat. -Mondtam majd elmosolyodtam, de közben kézen fogva sétáltunk a birtokon ami egykor valószínűleg csodálatosan tündökölt, nem mint most.
-Tényleg? Eddig még ezt sosem mondtad. -Mondtam neki és ránéztem, majd közelebb léptem hozzá. Elmondta, hogy itt találkozott Katherine-vel. Láttam, hogy lehajtja a fejét, de nem tudtam hova rakjam ezt a dolgot ezért még közelebb mentem hozzá és átöleltem őt. Nagyon elgondolkodott majd kis idő után elengedtem miután újra visszatért a valóságba. Rápillantottam szelíden és megszólaltam.
-Biztos vagyok benne, hogy tényleg szép lehetett. -Mondtam neki majd kedvesen elmosolyodtam, de aztán hirtelen megcsókolt én pedig szelíden hagytam magam és ugyan úgy visszacsókoltam.
-Én is szeretlek Stefan. -Mondtam neki majd én is megfogtam a kezét és tovább haladtunk a kertben, legalábbis ő azt mondta, hogy egykor ez volt a kert. De közben egy gondolat járt a fejemben. Még pedig az hogy miért hozott ide ha csak akkor jön ide ha gondolkodni akar. Erőt vettem magamon és rákérdeztem. Elengedtem a kezét és elé álltam, majd mélyen a szemébe néztem és megszólaltam.
-Szeretném ha most őszinte lennél velem Stefan. -Mondtam majd folytattam tovább, de még mindig komoly voltam.
-Miért hoztál ide Stefan? Azt mondtad hogy csak gondolkodni jársz ide. -Fejeztem be a kis kérdésemet. Majd megindultam lassan, de Stefan mögöttem haladt. Majd elkezdtem gondolkodni Katherine-en. Stefan minden emléke ami itt van Katherine-hez köti, lehet hogy miatta jár ide. Még mindig elől haladtam és úgy szólaltam meg.
-Szóval... nem lehet hogy Katherine miatt jössz ide vissza? Úgy értem, hogy mert minden emléked ami ideköt az valójában Katherine-re emlékeztet. Talán azért jössz ide hogy visszaemlékez rá. -Mondtam ki, de hirtelen megálltam.

- Nem, Elena.- Húztam magamhoz és a szemébe néztem.
- Semmi köze, sincs ahhoz, hogy itt találkoztam Katherine-el először. Csak szeretek ide jönni.- Válaszoltam és egy apró mosoly jelent meg a szám szélén.
- Tudod, hogy csak téged szeretlek.- Mosolyogtam a lányra és finoman megcsókoltam bíbor vörös ajkait. Nem akartam elengedni. Azt sem akartam, hogy elhajoljon tőlem. Csak érezni akartam. Csak a karjaimban akartam tudni, hogy biztonságban van és nem eshet baja....
Nem tudom mennyi idő után finoman elengedtem puha ajkait és a szemébe néztem, melyben most is ott ragyogott a szerelem és a szeretett tüze. Ez a kettő együtt, olyan melegséggel öntött el, mint még soha.
- Most is azért jöttem ide, hogy gondolkodjak, csak nem akartam egyedül jönni.- Szólaltam meg egy kis csend után. Megfogtam a kezét, majd tovább sétáltunk. Nem akartam most másra gondolni, csak arra, hogy milyen jó ez a pillanat. Valahogy nem hiányzott az, hogy Damon után takarítsam a hullákat és az sem, hogy Katherine csicskása legyek, mint anno. Most valahogy, jó volt így az egész élet.
- Meg, jól esett már egy kis kimozdulás. Kicsit el akarok vonatkoztatni a Damon és Kathernine által alkotott világtól.- Tettem hozzá, majd egy korhadt fa maradványaihoz mentem. Leültem rá és az ölembe húztam Elena könnyű testét is. Finoman beletúrtam barna hajába, majd megsimogatta az arcát.
- Tudod, hogy gyönyörű vagy?- Kérdeztem és a szemét csodáltam ismét....
Nem tudtam elszakadni azoktól a barna, hívogató szemektől.

[You must be registered and logged in to see this image.]


Igazából félve vártam Stefan válaszát mert bár mindig azt mondja, hogy szeret attól még meg lehet, hogy gondol rá és nem is alaptalanul. Szeretem őt, de teljesen biztos akarok benne lenni, hogy egyáltalán nem érezz már semmit sem a volt szerelme iránt. De aztán hirtelen magához vont és egy határozott választ adott nekem. Ahogy egymás szemébe néztünk teljesen elvarázsolt és mintha elvesztem volna bennük.
-Biztos vagy ebben Stefan? -Kérdeztem tőle nyugtalanul, de még mindig a szemébe néztem és úgy éreztem, hogy igazat mond nekem.
-Megértelek Stefan... szóval ennek az egésznek semmi köze Katherine-hez? -Kérdeztem kicsit zavartan, de megpróbáltam mosolyogni, de nem volt nagyon nehéz ahogy láttam, hogy ő is elmosolyodik. Ha láttam, hogy boldog az már felért egy csodával. Szerettem ha mosolyog mert így rám ragadt belőle valami. Mielőtt válaszolhattam volna Stefan megcsókolt én pedig mit sem törődve a pillanatnyi zavarommal és lágyan megcsókoltam.
-Én is szeretlek Stefan. -Mondtam melegséggel a hangomban. Ez az egyetlen szó felért bármivel és ahogyan ezt kimondta elszállt minden kétségem afelől, hogy Katherine közénk állhat. Még mindig a karjaiban tartott és most úgy éreztem, hogy semmi bajom nem eshet és ah velem van akkor minden nagyon szép és jó. Csak élvezni akartam a pillanatot ameddig tart. Elmondta végül, hogy miért hozott engem el ide.
-Megértem Stefan, de most mi az ami ennyire foglalkoztat téged? -Kérdeztem kicsit kíváncsian tőle. Érdekelt, hogy ő miért akar gondolkodni. Én ha gondolkodni akarok akkor általában a temetőbe megyek a szüleim sírjához. Igaz már régóta nem voltam ott mert sok minden történt velem. Ez kicsit elgondolkodtatott és el is szomorított egyben. Végül miután átbeszéltünk majdnem mindent megfogta a kezem és tovább mentünk.
-Elhiszem... őszintén szólva egy kicsit sok volt már Damon-ből és Katherine-ből is. Úgy érzem, hogy az egész életem teljesen megváltozott és már soha nem lesz a régi. Amikor boldog vagyok akkor már szinte azt várom, hogy mikor történik valami rossz Stefan és ez nagyon nem jó. -Mondtam el neki kicsit elkeseredett hangon. Néha a régi életemet akartam ahol minden rendben volt, de akkor nem lennék most boldog Stefan-nal és ezért cserébe néha nyugtalan életem van. De boldog vagyok Stefan-nal és ez számít jelen pillanatban. Örülők, hogy nincs itt se Katherine se Damon, hogy tönkretegyék ezt a szép idillt. Közben Stefan leült és az ölébe hozott én pedig elmosolyodtam és a szemébe néztem és élveztem ahogy a hajammal babrál.
-Most hogy így mondod Stefan. -Mondtam egy kicsit elviccelve a dolgot. Majd átkaroltam a nyakát. Örültem a jelennek és tudtam, hogy egyelőre ezt nem ronthatja el senki és semmi.

- Igen, teljesen biztos vagyok benne.- Válaszoltam mosolyogva, majd magamhoz öleltem Elena-t és mélyen beszívtam édes illatát. Ez volt az az illat, ami mindig megnyugtatott, és amiért képes lettem volna ölni is, hogy biztonságban legyen.
- Azon gondolkodom, hogyan lehetne véget vetni Kathernine játékának, de nem találok megoldást. Egy csomó minden eszembe jutott, de mind csak zsákutca lenne.- Morfondírozok. Szavai hallatán össze szorult a szívem. Tudtam, hogy az én hibám, hogy így érez és hogy fél.
- Mert azt akarom, hogy normális életed legyen és ne rettegve kelljen leélned.- megsimogattam az arcát. Minden pillanatban meg akartam óvni. Azt akartam, hogy Mondtam és megcsókoltam.
- Szeretlek és azt akarom, hogy biztonságba legyél. Mindig.- Tettem hozzá és ne érhesse semmi baj.
- Megígérem, míg velem vagy vigyázok rád rendben?- Kérdeztem és magamhoz öleltem.
- Nekem te vagy a legfontosabb és az, hogy épségben légy.- Suttogom a fülébe. Tudtam, hogy nem könnyű neki titokban élnie és hazudoznia családjának és a barátainak, de más megoldás nem volt. Muszáj volt így élnie és ez a tudat fájt. Fájt, hogy nem érzi jól magát és, hogy hazudnia kell másoknak. De hiába fájt, nem árulhatta el a titkunkat. Legfőbbkép azért, mert ha megtudnák, Damon-t, engem és még sok mást kivégeznének.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Stefan átölelt és biztosított róla, hogy teljesen biztos benne, hogy semmi köze Katherine-hez. Én meg elhittem neki hiszen miért is ne tettem volna. Megbíztam benne az igazság az hogy ha ő nem lenne akkor nem tudom mihez kezdenék. Stefan közben elkezdett gondolkodni, de őszintén szólva nem is tudom mit mondhatnék neki hiszen ő még is csak jobban ismeri Katherine-t és tudja mire képes. Azt viszont már tudtam, hogy Katherine egy manipulatív önző r{banc és nem érdekli semmi és senki. El akarja érni a céljait bármi áron. Nagyon elgondolkodtam, de azért mondtam valamit Stefan-nak.
-Talán nem ártana ha hagynánk neki egy kis teret és nem kéne vele foglalkozni legalább egy kis ideig. Nem mondom, hogy hagyd, hogy ölje az embereket, de talán ha egy kicsit nem foglalkozzunk vele akkor belátja, hogy nem sok értelme van a kis játékainak amivel mindenkit az őrületbe kerget.
Válaszoltam Stefan-nak könnyedén. Még magam sem hittem el amit mondtam nem hogy még ő. Katherine lételeme a játszadozás. Elegem volt a játékaiból, de sajnos ő sosem áll le ha csak meg nem kapta amiért visszajött.
-Stefan nem akarlak elkeseríteni téged, de már sosem lesz normális és nyugodt életem. És ezt te is tudod. A normális életbe nem éppen tartozik bele a vámpír pasim, annak vámpír testvére és azoknak a volt közös vámpír szerelmük. Ebbe bele kell törődnöm ahogy neked is, hogy nehéz lenne normális életet élnem így.
Válaszoltam neki a lágy csók után amit váltottunk. Jelen pillanatban boldog voltam a szerelmemmel, de azt tudtam, hogy ha Katherine folytatja a játékait akkor vége ennek a boldogságnak. Nyugalmat akartam mint most, de ezt tudtam hogy már lehetetlen.
-Rendben van Stefan, de nem vigyázhatsz mindig rám. De amíg mellettem vagy addig tudom, hogy biztonságban vagyok veled. Tudom, Stefan. -Mondtam majd átöleltem és a végén megcsókoltam hosszan.
-Mi az ami ennyire emészt Stefan?
Kérdeztem tőle majd végigsimítottam az arcán kellemesen. Végül megfogtam a kezét.
-És ne mondd, hogy semmi mert úgy sem hiszem el neked, túl jól ismerlek már ahhoz.

- Nem, akkor csak még többet ölne. Azt pedig nem hagyhatjuk.- Válaszoltam és elléptem mellőle. Dühös voltam magamra, hogy nem tudtam megoldani az ügyet, azért meg még jobban, hogy Elena-t is bele kevertem.
- Nem kellene így élned. Egyáltalán nem kellene tudnod arról, hogy mi létezünk. Ez is az én hibám Elena.- Néztem rá egy kis idő után.
- Ha nem jöttem volna ide, amikor meg akartalak ismerni, és ha nem ismertelek volna meg, nem szeretem volna beléd, és neked még mindig ugyan olyan életed lenne. Normális, emberi életed.- Mondtam már kicsit hangosabban. Láttam, hogy megijedt, hogy fél tőlem. És ezt nem akartam. Sosem akartam, hogy féljen tőlem, főleg azok után, hogy majdnem meghaltam, de ő megmentett.
- Ne haragudj.- Kértem bocsánatot és megöleltem. Lehunyt szemmel tartottam a kezeim között a lány könnyű testét.
- De, mindenhol vigyázhatok rád, ha hagyod.- Néztem a szemébe s megcsókoltam. A kérdésére nem tudtam mit válaszolni. Talán az emésztett, hogy Damon még mindig keresztbe akar nekem tenni, vagy az, hogy el akarja venni tőlem Elena-t. Az is lehet, hogy Katherine miatt vagyok ilye, nem tudtam. A lényeg az volt, hogy zavart ez az állapot.

Amint még jobban belementünk a Katherine-és témába ő egyre dühösebb lett és ez nem tetszett sőt inkább megijedtem tőle. Sosem gondoltam volna, hogy Stefan képes ilyesmire, de most egy percre megrémültem. Nem kellett volna ezt éreznem, de nem tehettem róla most. Stefan sem bírta és ellépett mellőlem.
-Stefan ha az útjában vagy akkor sem akadályozhatod meg, hogy öljön. Nem védhetsz meg mindenkit. Katherine a saját tetteiért felelős. És nem fog engedélyt kérni a gyilkolásra.
Mondtam el Stefan-nal a véleményemet. Hihetetlen volt, hogy még mindig Katherine volt a téma és szinte miatta veszünk össze. Katherine akarva akaratlanul, de közénk áll. És ez borzalmas érzés. Stefan viselkedése megrémisztett.
-De tudok rólatok és attól függetlenül, hogy már nem normális az életem már örülök hogy az életem része vagy. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni. És ami a régi életemet illeti hát az előtted sem volt épp normális.
Mondtam el neki én is hangosan még mindig kicsit zavartan. Azon kaptam magam hogy megválogatom a szavaimat. Szerettem őt és bíztam benne, de ez az énje ami most előjött új volt és nem utolsó sorban félelmetes is a számomra.
-Semmi baj Stefan.
Mondtam majd viszonoztam az ölelését ami most rettentő nagy nyugalommal töltött el és biztonságot éreztem. Ebben a percben nem féltem és azt akartam bárcsak sose engedne el engem.
-Stefan én szeretném tényleg, de gondolkodjunk reálisan. Te magad mondtad hogy Katherine erősebb és nem védhetsz meg tőle.
Mondtam neki hangosan.. az volt az igazság már nem tudtam hogy mit gondjak. Közben megcsókoltam őt ahogy az előbb ő tette. Stefan hirtelen más lett és fogalmam sincs miért. És ez pont akkor történt mikor Katherine-ről beszéltünk. Őszintén szólva elegem volt abból, hogy a volt szerelme még akkor is közénk áll ha nincs itt. Felálltam és enyhén szólva mérges hangot üt9ttem meg... szinte kiabáltam.
-Stefan nem veszed észre, hogy mióta ide elhoztál csak Katherine-ről beszélünk? És nem si ezzel van a baj hanem azzal hogy ő még mindig jelent neked valamit. Jelent neked valamit?
Kérdeztem zavartan, félve és nyugtalanul.
-Katherine, mindig is közénk fog állni legalábbis addig míg itt van. Elegem van ebből Stefan.
Mondtam dühösen neki majd elkezdtem fel-alá járkálni. Nem sokat segített, de most ezt akartam tenni. Olyan jól indult ez a nap és olyan rossz vége lett.

Elena egyre idegesebb lett. Teljesen igaza volt mindenben, de nem akartam elfogadni. Nem akartam beismerni magamnak, hogy Katherine legyőzött és addig nem hagy békén, míg el nem intézi vagy Elena-t vagy egy másik embert aki közel áll hozzám, csak hogy visszamenjek hozzá. Viszont az utolsó kérdésén elvesztettem a fejemet.
- Te is tudod, hogy TÉGED szeretlek nem Katherine-t.- Kiabáltam hangosan, majd megragadtam a vállainál fogva.
- És azt is, hogy már nem jelent semmit.- Néztem a szemébe villámló tekintettel. Mérhetetlenül dühös voltam. Nem is Elena-ra volt mérges, hanem magamra, hogy megint ezt a témát bontogatjuk és hogy Elena még mindig azt hiszi, érzek valamit Katherine iránt. Úgy éreztem, mintha nem bízna meg bennem. Elengedtem a vállát, majd hátra léptem pár lépést, hogy kicsit meg tudjon nyugodni. ~ Stefan mi a fészkes fenét csinálsz?~ Kérdeztem magamtól, mikor újra felidéztem az imént történteket. Elena-ra pillantottam: szemei könnyesek voltak, és láttam rajta, hogy annyira fél már, hogy a kezei remegnek.
- Elena....- Néztem rá bűnbánó arccal, és közelebb léptem hozzá. Láttam, hogy egyre jobban fél és fél, minél közelebb megyek hozzá.
- Nem akartalak bántani.....sose tudnálak...nekem TE vagy a mindenem....- Léptem még egyet a riadt lány felé. Mikor már csak pár méter választott el, meghallottam, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. ~ Mit tettem? Hisz nekem Ő a legfontosabb...~ Félve nyúltam a kezeiért. Mikor sikerült megfognom őket, finoman magamhoz húztam El-t és a szemébe néztem.
- Menjünk innen jó?- Néztem a szemébe mélyen, majd finoman megcsókoltam puha, méz édes ajkit.
- Sajnálom....nem szabadott volna így kikelnem magamból...- Motyogtam. Nem tudtam volna elképzelni az életemet nélküle. Az nem lett volna élet, az maga lett volna a pokol.
- Csak egyszerűen azt akarom, hogy biztonságba légy, és ne essen bajod....- Tettem hozzá, majd elengedtem a kezét. Hátrébb léptem, miközben azon gondolkodtam, hogy talán jobb lenne elengedni. Elengedni, hogy újra normális legyen az élete, amilyen előtte volt. A szemébe néztem. Fájdalommal töltött el, hogy én próbálom megvédeni minden rossz dologtól és most még is én vagyok a rossz dolog aki ártott neki...