Stefan Ludger háza

: D

-Chloe.Hawk-

Lassan a hátamon a lánnyal megérkezem a lakásomban ott áll a ház közepén egy szék kapcsokkal. A kapcsok nagy erőt is ki bírnak nem képes a lány fölszakítani őket még átváltozott formában sem.
Leteszem a székbe a lányt és a kapcsok segítségével oda szegezem a székhez minden estere a zsebemben lapul egy ezüst tőr ha szükség lenne rá. Nem szeretnék vérontást rendezni. Ez a dolog mind a lánytól függ mert ha jól viselkedik és kérésemet fogja teljesíteni akkor élve el mehet és még a vérének sem lesz semmi baja.
Ez a dolog mind csak rajta múlik egyre jobban érzem magamban visszatérni a gonoszt aki eddig el volt rejtőzve és nem tört föl a felső felszínre, Ilyenkor érzem testemben azt a különleges bizsergést. Most szeretném kiszívni a lány összes csepp vérét, de jobb terveim vannak vele mint, hogy közönséges vérbanknak használjam.
Észre vettem amikor vissza válaszolt nekem, hogy van benne bátorság és ez tetszik nekem, habár leplezte is félelmét mert nagyon igyekezett haza felé ha nem félt volna akkor ott maradt volna.
Hirtelen valami sóhajt hallok a lány kezd ébredezni talán jobb lesz fölsorolni kéréseimet és utána végig hallgatnom a papi beszédét, hogy mit tesznek velem a többiek, hogy rátámadtam. Nem érdekelnek, hogy ők mit tesznek, de nekem nem parancsol senki.
– Nos először is elmondom neked amit szeretnék a kapcsok ezüstözöttek kiszabadulni nem tudsz ne is próbáld, ha megteszed amit akarok akkor nem esik semmi bajod, de ha viszont ellenkezel és nem teszed meg vagy ellenállsz akkor biztonságod nem garantálom.
– A testi épséged rajtad múlik senki máson a te döntésed befolyásolja.
Ez mind igaz mert adott szavamat mindig betartom amíg megteszi amit kérek tőle addig baja nem esik ezt egy olyan életbiztosításnak veheti nem fog baja esni.
– Elég érthető voltam?
– Gondolom most kíváncsi vagy, hogy egy vámpír mit szeretne egy ilyen fiatal vérfarkastól azonnal elmondom de előbb dönts megteszed amit kérek vagy sem.
Ez egyszerű döntés igen vagy nem, én mindkettőt el fogadom nem fogom kérlelni a dolgot nem szorulok én rá csak lenne pár dolog amit én nem tudok elintézni és ő képes lenne rá.
Két fül mégis csak többet hall mint egy és én ráadásul én kint nem tudok tartózkodni nappal, a helyet nem tudja, hogy hol van és a lakásom helyét nem is fogja megtudni mert akkor már túl sokat tudna.
Annyit kell tudnia amennyi éppenséggel elég, szeretem ha nem ismerik kilétemet elég ha tudja azt, hogy mi a nevem, vámpír vagyok, és hogy jobban teszi ha engedelmeskedik.

Ahogy fölébredtem még egy ideig nem voltam képes kinyitni a szemem. Ez a rohadt szer marta, és a fejem is úgy kongott, mint akit agyonvertek. Aztán nagy nehezen sikerült rábírni a szemhéjam, hogy kinyíljon. Egy szobában ébredtem, egy székhez kötözve.
~Nahát, milyen eredeti.~ -gondoltam és körbe pillantottam, de olyan sötét volt, hogy csak a srácot láttam magam előtt, aki azonnal lehadarta a "jogaimat", mint valami rossz rendőr. Jogomban áll kussolni, épp csak ebben a formában nem hallottam a dolgot. Valami választásról beszélt, hogy mit tehetek meg mit nem, és beletelt egy kis időbe, mire fölfogtam, mit beszél.
Tudtam, hogy a legjobb, ha bele megyek a dologba és kész. Bár arról fogalmam sem volt, hogy ő tartja-e majd magát a megállapodáshoz, de mivel 234 éves, gondoltam abban a korban még volt olyan, hogy becsület, így ő is ismerheti ezt a dolgot. Azt hittem szomjan döglök, így elsőnek csak ennyit tudtam mondani.
-Kaphatnék egy kis vizet?- mondtam és még én is meglepődtem azon, milyen rekedt a hangom. Reménykedtem benne, hogy ebbe a vérszívó dögbe van még némi emberi érzelem, és legalább vizet adni hajlandó lesz.

-Chloe.Hawk-

A lány vizet kunyerál tőlem, nem hiszem, hogy valami baj lehetne belőle, nem hiszem, hogy van itt valami sok emberi táplálék vagy ivóvíz. Benéhez a hűtőbe ami ott volt amikor megvettem a lakást még szerencse, hogy van benne víz. Lassan a hűtőtől odaballagok a lányhoz. Még nem adom oda a vizet először választ szeretnék kapni kérdésemre. Mert nem adott számomra biztos választ lehet, hogy a kábultság miatt. Közelebb hajolok hozzá egy pohár vízzel a kezemben.
– Adok vizet csak először adj nekem egy világos választ.
Nem tudom, hogy most mit akar megteszi amit kérek tőlem, vagy csak a vízzel az időt szerette volna húzni. Fogalmam sincsen, de ha nem teljesíti kérésemet akkor vizet sem kap és hát egy szép harapást is kap.
– Tudom most mind gondolkodhatsz, hogy be fogom-e tartani az ígéretem, ebben biztos lehetsz ha valamit megígérek az úgy is lesz. Ha megteszed mit kérek akkor távozhatsz és nem foglak bántani.
– A jó szándék jele ként kapsz egy kis vizet is, én nem ölök ha nem kell lényegében azt szeretném kérni tőled, hogy egy ilyen jó barát legyél, hogyha megkérlek valamire tedd meg és hogy egy kicsi hírt szerezz be nekem a környéken élő vámpírokról.
– Szerintem ez nem olyan nagy kérés.
Ekkor bal kezét kioldoztam és a kezébe nyomtam a poharat amiben a jég hideg víz volt, legalábbis azt hiszem az volt mert a hűtőben volt. Nem szerettem volna a jobb kezét eloldozni mert azzal mégis csak ügyesebb és ha szökni próbálna az ezüst tőrrel a zsebemben, nyomban elvágom a torkát gondolkodás nélkül. Mikor oda adtam neki a vizet egy kis gondolkodás után újra megszólalok mélyen a lány szemébe nézve.
– Te nem így gondolod?
Kérdeztem tőle miközben három-négy lépést hátráltam és leültem a vele szemben levő székre. Hagyok a lánynak egy kis gondolkodási időt közben a feje felett levő lámpát föl kapcsolom, hogy ne legyünk vak sötétségben. Kíváncsi leszek a válaszára mit mond mert ha nem ő vállalja akkor vállalja más. Ez nem olyan nagy dolog csak ebben a lányban láttam valami különlegeset amit a többiben nem fedeztem fel. Most szerencsére nem jött azzal a szöveggel, hogy ha megtámadok akkor a többi vámpír „szétrúgja a hátsóm” hát biztos nekik is van jobb dolguk mint vérfarkasok nyafogását hallgatni. Közben már eltelt egy kis idő ez éppen elég volt ahhoz számára, hogy döntsön válassza a biztonságot ez az egyenes utat vagy a fájdalmas és gyötrelmekkel teli göröngyös utat.

Miután szerzett nekem vizet, kezdtem úgy érezni, hogy érdemes bele mennem az alkuba. Még mindig nem tudtam, hihetek-e neki, mert ugye mindenki azt mond, amit akar, a tettek bizonyítják a dolgot, de úgy éreztem hihetek neki.
-Jól van. Megteszem.- motyogtam két korty között. -Csak azt nem értem, ezért miért kellett elrabolnod. Ha ott ezt közlöd velem, és nem úgy jössz oda hozzám, mint egy vérszomjas dög, akkor én is másképp reagáltam volna.- néztem a szemeibe. Magam sem értettem miért, de halálosan nyugodt voltam, pedig egy székhez voltam kötözve. Igaz, hogy a balkezem szabad volt, de mégis rab vagyok. Valószínűleg a kis cellában eltöltött idők miatt, ez már fel sem tűnik, hogy meg vagyok kötve.
-Viszont van egy kis probléma. Egyetlen egy vámpírt se ismerek. És... én vérfarkas vagyok. Még, ha találok is egyet, nem fog velem leállni traccsolni.- mondtam mosolyogva, hiszen ő se beszélgetni állt le velem, hanem egy kis rizsa után a véremre pályázott.

Figyelmesen végighallgattam a lányt hát a gondolkodása ésszerű és helyes látom, hogy nagyon megnyugodott. Most már nincsen nagy értelme annak, hogy továbbra is ott tartsam az ezüst kapcsok között. Közelebb lépek felé eloldozom a köteleket majd nekilátok a kapcsok leszedésére.
Előre leszedem a jobb kezéről, mert a balról már leszedtem amikor oda adtam neki a vizet. Lassan kikapcsolom majd leguggolok a lábához, hogy a lábánál levő kapcsokat is levegyem. Óvatosan leveszem őket ne, hogy megsértésem vele a lány lábát. Míg azon ügyeskedem, hogy levegyem a szoros bilincseket hozzá fűzöm hozzászólásaimat az előbb elmondottakhoz.
– Nos hát az igazat megvallva előre az volt a tervem, hogy a véredet veszem, de mikor elkezdtünk ketten komolyabban beszélgetni rájöttem egy dologra, hogy te értékesebb vagy annál, hogy egy közönséges vérbanknak használjalak.
Fejeztem be ekkor már a kapcsokat is leszedtem a lány csodás lábairól most már szabad remélem nem tesz butaságot, de azt kötve hiszem mivel, hogyan belement a dologba. Mikor fölállok közelebb lépek hozzá és újra megszólalok.
– Az egyáltalán nem probléma, hogy nem ismersz sok vámpírt a városban viszont nekem az a lényeg, hogy kilétem rejtettben maradjon mások előtt. Jobb ha annyian nem ismernek engem és az én nevemet ne ad ki rendben?
Kérdeztem egy kérdéssel ez így van rendben, hogy ne ismerjenek, főleg, hogyan ne tudják meg lakóhelyem és azt, hogy hol lakok.
Hátrább lépek a lánytól nem tudom, hogy most milyen gondolatok járhatnak a fejébe, miket gondolhat rólam.
Talán azt gondolja most, hogy egy elmebeteg őrült vagyok ez lehet, hogy mások szemében néha igaz. Viszont nézzük a jó oldalát egy őrültnél sosem lehet tudni mit tesz vagy mit tervez.
Visszaülök a székre arra amin a múltkor ültem kíváncsi voltam most a lány reakciójára a lány fele szegezem tekintettem.
– Most pedig, hogy megértettük egymást, bocsánatodat kérem a kapcsok miatt, de ha nem kötöztelek volna oda le akkor amikor fölébredsz a torkomnak ugrottál volna és nem hallgattál volna meg.
Elmondtam neki a véleményemet a lánynak tudom, hogy ez a tettem nem volt éppen egy jó pont számára, de evvel csak a testi épségét védtem meg ha jobban belegondolunk.
Nem tudom, hogy most távozni akar vagy még szeretne itt maradni egy kicsit beszélni. Viszont ha távozni akar akkor szemét be kell kötnöm mivel, hogyan lakásom helye titokban kell maradnia.
– Amúgy meg van van családod?
Kérdeztem tőle egy kérdést a családja felől érdeklődve, kíváncsi vagyok rá ha már itt van akkor nem rossz ha egy kicsit jobban megismerem.

-Stefan Ludger-

Stefan odajött és leszedte rólam a bilincseket, így lényegesen kényelmesebb lett a helyzet. Még egyél kellemesnek is mondhatnám, ha nem egy vámpírral lennék összezárva. Egyik lábam átemeltem a másikon és úgy ültem vele szemben, mintha régi cimborák lennénk. Az egészet úgy fogtam fel, hogy végre történt velem valami érdekes.
-Nos, örülök, hogy nem ugrottál a nyakamnak.- mondtam mosolyogva és próbáltam eltérni a gyilkolós témától és valami értelmesről elbeszélgetni a sráccal, hamár ketten maradtunk.
-Senkinek nem fogok rólad beszélni, de nem értem, miért jó neked, ha infókat szerzek. Mit akarsz ezzel elérni?- kérdeztem kiváncsian, hogy azért tudjam, miben leszek bűntárs. Ahogy elnéztem a srácot kezdtem úgy érezni, hogy jó viszonyban leszünk. Neki is van esze, és én is tudom, mire használni a fejem, úgyhogy nem fogunk hülyeséget csinálni.
Ahogy ott üldögéltünk, egyszer csak áttért a családos témára, amiről nem szívesen szoktam beszélni.
-Van... -fészkelődtem a helyemen -deee... az apám nevel. Ketten vagyunk. Neked van valakid az élők, avagy élőholtak sorában vagy egyedül lófrálsz?- kérdeztem és szinte lélegzet visszafolytva vártam a válaszát. Néha én is úgy érzem, mintha egyedül lennék, ezért érdekes lett volna egy másik olyan emberrel beszélgetni, aki szintén ebben a csónakban evez.

A lány első kérdésére föl emeltem szemöldökömet, hogy miért mi másért, hogy átvegyem a város fölött az uralmat. Mert én szeretném uralni ezt a várost, de míg nem tudok semmit a többi vámpírról addig is jobb lesz a háttérben maradni. Nem pedig az orruk előtt addig jó míg nem ismernek, mert akkor nem tudják mire vagyok képes, és nem fognak addig félni. Nem tudom, hogy mit mondjak neki végül is ha tudj az igazságot mit is árthatna,
– Hát az igazság az, hogy mint tudod gyakran a város életét a vámpírok irányítják, és biztos, hogy itt is vannak erős vámpírok és hát szettném e várost én irányítani.- mondtam neki lágy hangon. Nem tudom, hogy mi fogott meg ebben a lányban, de nagyon különleges látok valamit amit a többiben nem.
– Jó hallani, hogy nem adod ki akkor nem lesz szükség szembekötésre.-mondtam neki majd folytattam is tovább a család témával.- hát akkor neked is ismerős a magány én már régen elvesztettem minden családtagomat pontosan 178-éve, hogy magányosan bolyongok a világban, senkim sincsen teremtőmet meg…..-hirtelen elhalkult a hangom nem szerettem volna folytatni mert tudom, hogy hátba támadtam, de ezt a dolgot, valahogy még mindig nem bánom azt kapta amit megérdemelt. Tudom, hogy e világban vannak olyan szörnyetegek mint én, annyi gyilkosság szárad a lelkemen, hogy annyi hajszálam nincsen. Még egyet sem bántam meg igazán bűntudatom átváltozásom után sosem volt és nem is lesz soha.
– Akkor mind ketten egy helyzetben vagyunk.- zártam el ezzel a témát nem szeretem bevallani gyávaságomat, hogy hátba támadtam mesteremet és kegyetlenül megöltem. Nem vitatom, hogy megérdemelte, de a brutális gyilkolás még sem mentség a dologra. Én is sok embert megöltem nem titkolom megérdemlem a hallállt, de az még későre fog megtörténni, hogy én meghallok.
– És a többi családtagoddal mi történt?-hoztam fel újra ezt a témát mivel nagyon kíváncsivá tett. Nem tudom, hogy mi a frász ütött belém, hogy e dolog után érdeklődöm ez általában nem szokásom. Mondjuk az sem, hogy egy halandóval fél óránál többet beszélgessek vele mert addig már vérét veszem és tovább ballagok. Szeretem használni képességeimet rajtuk főleg az elme manipulálását mert élvezem ahogyan a kis butusok reményednek abban, hogy megúszhassák a dolgot. Élvezem amikor egy halandó személben látom a félelmet és a rémületet, félnek, hogy életüket vesztük. Általában ez meg is történik nagyon szeretem az emberek életét elvenni látván családtagjait, hogy értük hullassák könnyeit. Mikor látom szenvedésüket az nekem öröm, csak valahogy ezzel a lánnyal nem vagyok így mert először és azt hiszem utoljára megkegyelmeztem neki. Jobb lett volna talán életét venni? Erre a választ még magam sem tudom, de ha megígértem, hogy nem bántom akkor nem is fogom egyetlen érték fontos nekem ebben a rémes világban és az pedig a becsület. Az számomra sokat ér és adott szavamat mindig betartom. Lassan már kezd világosodni ezért föl állok a székről és a sötétítőket szorosabban az ablakhoz húzom, hogy egyetlen fénysugár se jusson be a lakásba. Azok rám rossz hatással van nem szabad tartózkodnom a napon.

Ahogy elmondta, hogy majdnem 200 éve már, hogy egyedül van, már-már megsajnáltam. Nem lehet könnyű ilyen sok ideig egyedül lenni, valószínűleg ezért van, hogy az egyetlen élvezet számára a gyilkolás. Nekem se lenne máshoz, ha tök egyedül lófrálnék a nagyvilágban.
-Miért nem próbálsz meg szerezni magad mellé valami vámpír nőt?- mosolyogtam. -Legalább nem lennél egyedül és, ha igazi szerelem lenne, akkor örökre együtt maradhatnátok. Szó szerint örökre.- gondolkodtam el, hisz ez rohadt hosszú idő.
-Szóval átveszed a hatalmat. Nem hiszem, hogy könnyű lesz. Apám szerint rengeteg vámpír van errefelé. Főleg az alapító tagok.- motyogtam és elgondolkodtam, hogy is hívják őket, de az Istenért se jutott eszembe.
Végül is nekem oly mindegy, ki uralja ezt a tetves várost, csak engem hagyjanak ki az egészből.
-Családtagok? Hát... az anyám vérfarkas volt, rokona az itteni legtekintélyesebb vérfarkas családnak, de egy alkalommal meggyilkolták a... -néztem rá és nem tudtam ki mondjam-e, hogy kik végeztek az anyámmal, de eldöntöttem, ez oly mindegy. -A vámpírok. -fejeztem be a mondatot.
-Testvérem nincs, egyedül apám van és az egyik rokonom, Jason. De vele se tartjuk nagyon a kapcsolatot. Barátaim nincsenek... az kellene még, hogy kiderüljön a titkom, vagy ne adj isten megölném az egyiket teliholdkor.- mondtam, és még kicsit el is mosolyodtam a dolgon. Mit szólna a haverom, ha éjjel átrontanék hozzá farkasként.
-Nem gondolod, hogy nagy fába vágtad a fejszéd? -sandítottam rá, miközbe behúzta a függönyöket.

Végighallgattam a lányt hát abban igaza van, hogy furcsa lenne neki teliholdkor, de erre is van megoldás, vérfarkas barát és kész ő is átváltozik teliholdkor.
Amikor mondta, hogy vámpír nőt a szám mosolyra húzódott ami nem szokott gyakran megtörténni. Hát el sem tudnám képzelni életemet egy nővel ez valahogyan nem az én stílusom.
– Hát nem gondolkodtam egy kapcsolatban mert én eléggé jól megvagyok egyedül és hát tudod nekem mindegy, hogy halandót ölök vagy vámpírt.
– Ahogy ti mondanátok halandók nem vagyok egy csapatjátékos, nem olyan mint nektek, hogy ha jól tudom falkában éltek mi nem vagyunk éppen olyanok van aki jól meg van az átváltoztatójával, de nem mindenki én sem voltam meg vele ezért öltem meg.- mondtam el neki majd kérdésén egy kissé meglepődtem, hogy nagyba vágtam volna fejszémet, hát nem hiszem a vámpírok nem összetartók tehát nem fogják egymást védeni és kevés lesz olyan vámpír aki meghaladná koromat tehát egyenként le tudom, győzni őket.
– Tudod min mondtam nem összetartó lények a vámpírok, de egyelőre hagyjuk a dolgot mert tudod sokszor még a falnak is ül van.-mondtam neki egy kicsit mosolyogva ez a lány egész jó hangulatba tud hozni engemet.
Közben a függönyöktől vissza mentem a székhez majd leültem a régi székre ami ráadásul néha csikorgott is.
– Nos te nekem ebben fogsz segíteni, hogy is mondjam olyan lennél mint egy harmadik fül amit én nem hallok azt meghallod te.
– Szeretném ha mesélnél nekem egy kicsit az alapítótagokról mert ez nekem új még egy kicsit.-mondtam neki mert erről az alapítótagokról most hallok először. Nem is tudtam, hogy eddig van ilyen alapirtó család, ha viszont az alapító család vámpír és ők alapították a várost akkor nehezebb dolgom leesz mint ahogyan képzeltem én. No de én ne fogom feladni míg rejtett maradok mások előtt addig van remény ha nem megy nekem akkor fog menni másnak mert mindenkinek van ellensége.
Ahogyan egy szólás mondja az „ ellenségem ellensége az én barátom” és ez okos szólás is.
Ekkor jó, hogy nincsen nekem családom mert egy család a vámpírt csak sebezhetővé teszi mert, hogy lehet a legkönnyebben bántani az embert ha a családját széttiporják és akkor végképp összeomlik.
Ez az egyik legfőbb ok annak, hogy nincsen nekem senkim és sok az ellenségem tehát nagy veszélynek lenne kitéve a családom. Ezt pedig nem akarom és a másik fő ok, hogy eddig sem volt senkim és most sem lesz.
Életemben még a szerelmet nem ismertem hisz szinte még gyerekként változtam át vámpírrá igaz, hogy betöltöttem a tizennyolc évet, de még sem voltam annyira fejlett észileg.

Ahogy láttam igencsak érdekelte az alapítós dolog így megpróbáltam összeszedni a tudásom és visszaemlékezni mindenre, amit hallottam, de nem sok minden sült ki belőle.
-Annyira emlékszek, hogy úgy 100 évvel ezelőtt, szinte már csa vámpírok laktak itt. Az alapító dologban nem vagyok biztos. A lényeg, hogy állítólag régen volt itt valami nagy öldöklés, mármint sokan eltűntek meg ilyesmi, és erről később azt állították, hogy állat támadás. Sokan tudják, csak igazán nem hisznek benne, hogy itt vámpírok laknak. Hallottam valami olyasmit is, hogy a vámpírokról még a város vezetősége is tud, csak megegyeztek, hogy nem buktatják le magukat. -mondtam ki mindent, ami csak eszembe jutott.
-Elvileg ezek a Salvatorék az alapító Salvatore család leszármazottjai. Ennyit tudok erről az egészről, de ezeket is csak pletykákból. -mondtam őszintén.
-Szóval nem biztos, hogy minden így van, mert az emberek szeretnek mesélőt játszani.- mosolyogtam és felálltam, hogy az ablakhoz menjek. Láttam rajta, hogy egy pillanatra habozik, hogy utánam jöjjön-e vagy sem, vajon mit akarhatok, aztán ott maradt a széken.
-Lassan haza kellene mennem.- fordultam meg és néztem rá kérdőn.
-Szóval... elmehetek? -tértem gyorsan a lényegre, hiszen már reggel van és apám el nem tudja képzelni, hol lehetek eddig.

A lány elmesélte nekem a dolgot száz éve az nem is olyan sok mind ahogyan én gondoltam, de ha a vámpírok előtte is itt voltak akkor több évesek mint száz. Nos így ebből a helyzetből nézve a dolgot, tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom. De azért nem fogom feladni mert nem vagyok az aki megijed. Szóval Salvatore ezek a név mintha mondana nekem valamit, de most már fogalmam sincsen jobb lesz utána érdeklődni, és vajon hol tudnék a legjobban utána érdeklődni.
Talán a könyvtárban lehet, hogy kapott ott olyan információkat amit a lány nem tud. Legalább ennyit tudott nekem mondani ez nagy segítség volt számomra, viszont most már elengedem, mert megígértem neki és szavamat mindig betartom.
Egy kicsit arrébb mentem a székkel mert nem szerettem volna ahogyan ajtót nyit a fény rám süssön. Majd a szoba sarkából megszólalok teljesen sötétségbe burkolózva.
-Rendben van távozhatsz, de ne feledd szeretném ha utána érdeklődnél ennek a vámpírtámadásoknak és az alapító családoknak.- adtam ki neki feladatát mert ehhez neki még is csak több ideje van mint nekem, valahonnan gyűrűt kell szerezzen amivel a napon járhatnék.
Még egyelőre nem tudom, hogy honnét tudnék, de ezt a dolgot is megoldom majd nagy nehezen.
A lányra pillantok, hogy vajon tényleg menni akar-e vagy még marad itt egy kicsit. Remélem, hogy megtudj a dolgokat amit kérek tőle mert nagyon fontos nekem, hogy ezekről a dolgokról többet tudjak. Remélem, hogy nem fogom megbánni a dolgot, hogy eleresztettem és nem ittam a véréből, de van még halandó ebben a városban sok sőt rengetek akikből tudnék inni úgy, hogy még élvezzem is.
Mondjuk finomabb a vérfarkas vér ízesebb és zamatosabb, de ennek a lánynak békét hagyok nem fogom megtámadni míg azt teszi amit mondok neki. Keresek én magamnak egy vérbankot ami folyamatosan vért fog nyújtani nekem, és így kevesebb lesz annak az esélye, hogy lebukhassak a halandók előtt.
Kíváncsi lennék én arra, hogy kik lehetnek vámpírok ebben a városban, de ezt nagyon nem tudhassa a vérfarkas tehát kár megbíznom ezzel a feladattal mert ezt nem tudná teljesíteni. Ebben nekem csak egy vámpír segíthet és az alaposan el fog nekem mesélni mindent a városban levő vámpírokról, valami könnyebb célpont kellene akinek nem fog semmi eszébe jutni.
Na meg valahogyan meg kellene oldani a dolgot is az igazi személyazonosságomat talán kellene hamisítanom mert amíg nem tudják, hogy ki vagyok és hogy mire készülök addig jó nekem. Még egy pillantást vettek a lányra, hogy mit tesz.

Azt vártam, hogy kiakad, amiért el akarok menni, de egész nyugodtan fogadta a dolgot. Persze, hogy mi a feladatom, arról még figyelmeztetett. Az ajtóban álltam és onnan néztem vissza rá.
-Tudod, egy picit morbid módon, örülök, hogy megismerkedtünk.- mosolyogtam. -Végre nem volt olyan uncsi az életem, ha csak egy napra is.- mondtam és tényleg így is éreztem. Aztán eszembe jutott, hogy mégis, hogy fogom megtalálni, ha valamire jutok, vagy ő engem.
-Ha van valami, hogy tudlak értesíteni?- támaszkodtam meg az ajtófélfánál.
-Mellesleg, fogalmam sincs, hol vagyok. Legalább a városig elmondhatnád, merre menjek. -mosolyogtam és vártam, hogy mi felel. Ha segítség nélkül kell haza találnom, menni fog, viszont rohadt nehéz lesz és tuti hogy minimum 10-szer eltévedek.

-Chloe.Hawk-

Számomra két kérdést tett föl amik egy kicsit sem voltak meglepőek ezekről a dolgokról megkeletkeztem, de nem tudom sajnos haza vinni mert a nap sugarai megégetnék bőrömet.
– Majd én vagy te megkeresel mert ha most elárulom neked, hogyan kell haza menni akkor tudni fogod a vissza utat is.
– Nos hát lényegében nincsen messze a főtértől mikor ki mész a lakásomból akkor az utcán mész egyenesen előre amikor elérkezel egy kereszteződéshez ott pedig jobbra.
– Ott csak egyenesen kell mennem, hogy a főtérre érkezz onnan pedig haza fogsz találni szerintem.
– Akkor mielőbbi viszont látásra.
Magyaráztam el neki a dolgot, hogy hogyan tud haza menni mert lényegében nem bonyolult, csak ha valaki nem tudja pontosan hol van akkor nem annyira könnyű a dolog. Remélem, amikor következőkor látom itt ezt a lányt akkor információkkal tud szolgálni számomra minden estere leírtam neki egy papírra a címem amit oda adtam a kezében. Megígérte, hogy nem fogja megadni senkinek a címem remélhetőleg, hogy ezt be fogja nekem tartani mert különben én sem fogom betartani és akkor nem hiszem, hogy életben fogom hagyni. Ha valaki engem elárul akkor nem biztos, hogy élve megússza a dolgot, volt választás a lánynyak igaz, hogy kapott volna egy harapást a nyakára, de mégis volt választás.

-Stefan Ludger-

Stefan volt olyan kedves, és elmondta merre is menjek.
-Ne aggódj. Lakat a számon.- mosolyogtam és elindultam kifelé. Vissza se néztem, csak mentem a megadott irányba és alig vártam, hogy haza érjek, és aludjak egyet. Megfogadtam, hogy erről az egészről senkinek sem fogok beszélni, még apámnak se. Szépen, csendben infókat gyűjtök majd és kész.
Végig vonultam a megadott útvonalon és nemsokára a főtéren voltam


/Játék vége/