Chloe Hawk házikója

Azt hittem már sose jutok haza a stúdióból, ahol megmutatták miféle mocskot csináltak a zenémből. Olyan dühös lettem, ahogy büszkén bemutatták az eredményt, hogy legszívesebben szétvertem volna a berendezést. Persze nekem mosolyogva bólogatnom kellett, és örülnöm, hogy kifizetnek érte. Tutyival a fejemen, könyvvel a kezemben ültem a buszon, majd beraktam a táskámba és az ajtóhoz álltam. Nem messze a házunktól van egy megálló, így pár perc alatt otthon is voltam. Apám szokásosan a műhelyben volt és a fűrész zúgását lehetett csak hallani. Beálltam a műhely ajtajába és vártam, hogy észre vegyen. Amikor megérezte, hogy valaki figyeli, lekapta a védőszemüveget és elmosolyodott.
-Na, hogy ment? -vigyorgott.
-Sz@rul. Teljesen elcs.szték a zenémet.
-Figyelj. Ahogy ismertebb leszel majd, egyre inkább az lesz, amit te akarsz.
-Tudom, de egyelőre csak agyvérzést fogok kapni minden alkalommal.- mosolyogtam és ledobtam a táskám a sarokba.- Mit csinálsz?
-Egy íróasztalt.
-Segítek.- kaptam el egy dekopírt és neki álltam a fiókoknak.

Mire hazaértem, már reggel nyolc volt én pedig úgy éreztem magam, mint egy három napos hulla. Apám szokásosan a munkáját végezte, de ahoz elég éber volt, hogy észre vegye, mikor megyek haza.
-Héj, kisasszony.- állt a műhely ajtajában csípőre tett kézzel én pedig megdermedtem abban a formában, amiben épp voltam.
-Igen? -néztem rá kiskutya szemekkel.
-Mégis, hol a frászban voltál?
-Hát... összefutottam egy volt osztálytársammal, és annyira elrepült az idő, hogy nála aludtam. Lizzie Walsh volt az, emlékszel rá nem? Szóval annyi beszélni valónk volt, hogy teljesen megfeledkeztem mindenről.- jött belőlem a rengeteg hazugság.
-Ez mind szép és jó, de legközelebb igazán rám csöröghetnél legalább, hogy ne rágjam itthon a kefét. -mondta dühösen.
-Nem fordul többet elő.- mosolyogtam, mire ő is megenyhült és eleresztett egy gyenge mosolyt fejcsóválással megspékelve.
Nagyot sóhajtottam, ahogy beléptem az ajtón, és áldottam az Istent, amiért apám egész normális, nem pedig a pszichopata fajta. Feltrappoltam a szobámba, letusoltam és bedobtam magam az ágyba, de tudtam, hogy egykor mindenképp kelnem kell, mert ismét a stúdióba vagyok hivatalos.

Nehezen sikerült, de végül mégis kimásztam az ágyamból és összeszedtem magam. Máskor buszozni szoktam, de most úgy döntöttem kocsival megyek, mert úgy jóval előbb beérek. Lebaktattam a garázsba, és beültem a kocsimba. Apámnak intettem és már el is indultam a stúdió felé, de ekkor félúton beadta a kulcsot ez a rohadt tragacs.
Sikeresen lestoppoltam egy papikát, aki hajlandó volt elhúzni az autószerelő műhelyig, így ott gubbasztottam a kocsiban, amíg a tata kb. 20 km/h-val végre elhúzott odáig. Közben felhívtam Josht, a főnökömet, hogy ne számítson rám, mert ritka sz.r napom van, és mondhatom, igencsak örült a dolognak. Vagyis közölte velem, hogy még egy ilyen, és úgy sejhajon billent, hogy megemlegetem.
Úgy fél óra múlva meg is érkeztünk a műhelyhez. Kiszálltam a kocsiból és megköszöntem a papikának a fuvart, majd besétáltam a műhelybe.

Mikor hazaértem, első dolgom az volt, hogy neki estem a hűtőnek. Miután sikeresen megkajáltam apám közölte, hogy ma én vagyok a soros Draco sétáltatásában.
-Nemár, apa. Most sétáltam haza a városból.- húztam a számat.
-Legalább edzel egy kicsit. Szegény kutyának mehetnéke van, de nekem még be kell fejeznem a hintaszéket Mrs. Hollownak.- állt a műhely ajtajában apa pórázzal a kezében.
-Jól van.- sóhajtottam nagyot, elvettem tőle a pórázt és a kutyaólhoz mentem.
-Gyere Héra. Megyünk csavarogni.- mentem oda a kutyához és a nyakába tettem a pórázt. Héra hála az égnek nagyon szófogadó... de csak velem ilyen, gondolom mert érzi valahogy, hogy valami rokon féle lehetek. Apámmal néha szemtelen, de velem mindig normális marad.
-Akkor majd jövünk.- indultam el ismét a város felé.

Lassan, komótosan sétáltam hazáig és végig Ő járt a fejemben. Reméltem, hogy tényleg találkozunk még, mert évek óta ez volt az első, hogy valakivel ilyen jól elbeszélgettem. Alig vártam, hogy újra láthassam és a hirtelen jó kedvem még apám is észre vette rajtam.
-Mi van? Csak nem valami Don Juannal volt találkozód?- kérdezte vigyorogva, közben épp húst szeletelt a konyhában.
-Á. Ez sokkal jobb volt.- ültem le ábrándozó arccal az ebédlőasztalhoz.
-Na mesélj.- mondta és felém fordult.
-Mit mondhatnék. Végül is Hérának köszönhetem, hogy megismertem. Egy srác, Doriannek hívják. Aranyos, kedves, vicces és tök jól eldumáltunk. Régóta nem beszélgettem senkivel ilyen jót. Ja. És itt lakik, nem messze.- mondtam röhögve.
-Tényleg ennyire barlanglakó voltam az elmúlt pár... illetve az elmúlt 19 évben?- mondtam fancsali arccal, mire apám csak hevesen bólogatott.
-Miért nem rúgtál fenékbe vagy valami?
-Mert magadtól kellett rájönnöd, hogy felesleges a szobádba zárkóznod. Ha én mondtam volna, hogy menj ismerkedni, akkor azért se tetted volna. Fordítot pszichológia.- mutatott vigyorogva a fejére.
-Fantasztikus.- vigyorogtam és felmentem a szobámba. Nemsokára megvacsoráztunk, majd lezuhanyoztam és hamarosan már húztam is a lóbőrt.

Begurultam a kocsival az udvarra és széles vigyorral az arcomon beléptem a műhelybe, ahol apám szokásosan bütykölt épp valamit.
-Szia.- köszöntem oda, mire ő lekapta a védőszemüveget és elmosolyodott.
-Szia. Na?- egyenesedett fel és kérdőn nézett rám. A hatás kedvéért pár pillanatig olyan fejet vágtam, mint aki most tudta meg, hogy holnap meghal. Apám persze felvette a "sajnálom édesem" arcot, mire hangosan nevetni kezdtem.
-Sikerült. Meg van a szerződés. -mondtam vihogva.
-Gratulálok kicsim.- jött oda és megölelt.
-Köszi. De a lényeget nem mondtam. Tudod ki az, aki elénekli majd a dalom?- mondtam és még mindig virult a fejem.
-Na kicsoda?- vigyorgott apám és és az asztalnak támaszkodott.
-Az a srác, akivel tegnap összefutottam.- mondtam mosolyogva és felültem az asztalra.
-Tényleg? Nahát. Látod. Nem véletlenül találkoztatok tegnap.- mondta apám kaján vigyorral.
-Hát igen. De ez tök jó.- ugrottam le az asztalról.- Most viszont megyek és tombolok egyet.- indultam el a házba, és betettem a kedvenc CD-met max hangerőn, hiszen nálam a tombolást ez jelenti.

~Chloe Hawk~

Ahogy hazafelé tartottam, valami belső hang azt parancsolta, hogy álljak meg Chloe háza előtt. Már majdnem túlhaladtam, aztán lefékeztem és éles kanyarral befordultam a kocsifeljáróra. Leállítottam a motort és onnan néztem egy darabig a házat és a mellette lévő kis műhelyt, majd nagyot sóhajtottam és kiszálltam. Egyből a műhelybe indultam, ahol egy férfi, gondolom Chloe apja épp barkácsolt valamit.
-Jó napot.- kopogtam az ajtón, ami nyitva volt és felvettem a legszimpibb mosolyom. A férfi letette a kütyüket és odabattyogott hozzám.
-Hello. Miben segíthetek?- kérdezte, közben a kezét törölgette egy rongyba.
-Dorian Gray vagyok.- nyújtottam a kezem. -Chloet keresem.
-Örvendek. Eric Hawk vagyok, az apja.- fogott velem kezet mosolyogva a férfi. -Chloe odabent van. Mindjárt szólok neki. Gyere utánam.- indult el a ház felé, én pedig utána battyogtam. Odabent megálltam a folyosón és ott vártam, amíg a férfi felment. Óriási zenebona hallatszott az emeletről, amiről sejtettem, hogy Chloe tehet. Vigyorogva hallgattam a zenét, amit egyébként én is szeretek és megnéztem pár képet a falon. Aztán megláttam a férfit, amint épp lefelé jött és mögötte megpillantottam Őt is. Egy kis rövidnadrágban és trikóban volt, de még így is nagyon gyönyörűen festett. Elmosolyodtam és vártam, hogy leérjen. Persze az apja, szinte azonnal kivonult, így ott maradtunk kettesben.
-Szia.- mosolyogtam és az arcát bámultam megbabonázva. -Csak... gondoltam benézek. Remélem nem haragszol, amiért nem mutattam ki a stúdióban, hogy ismerjük egymást. Nem tudom, mit reagáltak volna Joshék.- mondtam vigyorogva.

~Dorian Gray~

Pár perce volt, hogy bekapcsoltam a zenét és átvettem az otthoni szerkómat, ami egy béna rövidnadrágból és egy sima fehér trikóból állt, mikor apám benyitott azzal, hogy keresnek. Mit sem sejtve elindultam apám után lefelé a lépcsőn, és ekkor megpillantottam odalent Doriant. Iszonyatosn zavarba jöttem, mert egyáltalán nem úgy néztem ki, mint ahogy Előtte szerettem volna, de már nem volt választásom, lementem és megálltam előtte. Apám stílusosan, szó nélkül távozott, mi pedig ott álltunk és egymást bámultuk.
-Szia.- köszöntem én is, mikor végre megszólalt. -Semmi baj. Én is jobbnak láttam, ha nem úgy kezdek el beszélni, mintha ezer éve cimborám lennél.- mondtam és intettem neki, hogy jöjjön utánam, így a nappaliba vezettem.
-Kérsz valamit inni? Kávét? Üdítőt vagy valamit?- álltam az ajtóban és a kanapén ülő srácot néztem.
-Amúgy tényleg tetszik a dal, vagy csak nem akartál megbántani?- kérdeztem rá arra, amire már abban a pillanatban is szerettem volna, közben pedig a kezemet tördelltem.

Chloe átinvitált a nappaliba, ahol azonnal ledobtam magam a kanapéra, és megkérdezte, innék-e valamit. Képtelen lettem volna visszautasítani, mert a torkom úgy kiszáradt, mintha évek óta nem ittam volna semmit. Aztán végre meg tudtam szólalni.
-Egy kávé jól esne, köszönöm. Két cukorral, ha lehet.- vigyorogtam és megvártam, amíg visszaér, majd belekortyoltam a kávéba és csak akkor válaszoltam a kérdésére.
-Nem azért mondtam. Azt tudnod kell, hogy szeretek őszinte lenni, szóval, ha nem tetszett volna, akkor azt mondtam volna. Nagyon tetszett, mert olyan volt, mintha én írtam volna. Mármint, én is ilyesmi érzelmekről írnék, szóval egy húron pendülünk.- mosolyogtam és próbáltam értelmesen elmondani, amit akartam.
-Lényegében azért jöttem, hogy... szóval... randira szeretnélek hívni. -nyögtem ki végre és éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul, ahogy arra várok, hogy reagáljon valamit.
-Persze, nem most rögtön, hanem mondjuk pénteken, vagy mondj egy olyan időpontot, ami megfelel, persze csak akkor, ha te is szeretnéd.- vigyorogtam és olyan cikinek éreztem a helyzetet, mint még soha, semmi mást. Össze-vissza beszéltem, mint egy idióta óvodás, ami még cikibb volt, mint maga a dolog, hogy randit kérek Tőle.
-Szóval? Mit mondasz?- vigyorogtam, mint a tejbetök.

~Dorian Gray~

Dorian elfogadta a kávét, így átlibbentem a konyhába, hogy gyorsan megcsináljam, majd visszatotyogtam a nappaliba és letettem elé a kis asztalkára. Leültem mellé a kanapéra és ott vártam, hogy mondjon valamit.
-Tudod, igazából olyan dalt akartam írni, ami, hogy úgy mondjam általánosságban beszél a magányról, de akarva-akaratlanul is beleírtam a saját érzéseimet. Azért örülök, ha tényleg tetszik, annak viszont nem, ha te is úgy érzel.- mosolyogtam és én is magam elé kaptam a kávémat. Épp bele akartam kortyolni, mikor randira hívott, így majdnem eldobtam hirtelen a csészét, aztán összeszedtem magam és válaszoltam.
-Persze, szívesen elmennék veled... randira.- mondtam, majd a végén a randi szónál elvörösödtem, hiszen még sosem történt velem ilyesmi, főleg, mert eddig "barlangban" laktam.
-A péntek nekem szuper.- nyögtem ki és gyorsan a kávét kezdtem inni, nehogy valami hülyeséget nyögjek ki zavaromban.

Alig vártam, hogy Chloe válaszoljon, akár jó lesz, akár nem. Ha nemet mondd, akkor is elmondhatom, hogy megpróbáltam és legalább nem fogom pár nap múlva azt mondani, hogy milye idióta vagyok, mert elszalasztottam ezt az alkalmat. Aztán kinyögte a választ én pedig legszívesebben azonnal megcsókoltam volna, de inkább visszfogtam magam.
-Szuper.- vigyorogtam és én is a kávémnak szenteltem a figyelmem.
-Akkor pénteken jövök érted olyan 7 körül, rendben?- mondtam mosolyogva, majd, ahogy megittam a kávét fölálltam és menni készültem, mert még el kell kezdenem megírni a zenét a szöveghez és amúgy sem akartam teljesen leégetni magam.
-Bocs a váratlan látogatásért és köszönöm a kávét.- mondtam mosolyogva, mire Ő is felállt és elindult velem az ajtó felé.
-Akkor pénteken 7-kor itt leszek. -mondtam mosolyogva, majd lehajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Láttam rajta, hogy meglepődött és azt is, hogy zavarba jött, de muszáj volt megtennem. Mosolyogva bólintottam neki, majd intettem az apjának is, aki ekkor lépett ki a műhely ajtaján és beültem a kocsiba. Lassan kitolattam és elindultam hazafelé, de legszívesebben megálltam volna az út közepén, hogy össze-vissza ugráljak örömömben.

Dorian iszonyatosan édes volt. Szinte elolvadtam tőle, ahogy látszott rajta az öröm és a megkönnyebbülés. Aztán fölpattant és már indult is, én pedig legszívesebben visszatoloncoltam volna a kanapéra, de gondolom Ő is eléggé zavarban volt.
-Semmi baj, mondtam, hogy nyugodtan jöhetsz.- mondtam mosolyogva és az ajtóig kísértem.
-A péntek 7 tökéletes.- mosolyogtam, majd arcon puszilt, ami annyira meglepett, hogy sem tenni, sem mondani nem tudtam semmit. Csak vigyorogtam bárgyún és intettem neki, amikor elindult a kocsija felé. Aztán amikor elment az ajtófélfának támasztottam a fejem és ott olvadoztam még egészen addig, amíg apám vigyorogva oda nem lépett mellém.
-Nahát. Ez meg Don Juan volt nem?- mondta vigyorogva én pedig csak a fejemet csóváltam.
-Igen. Don Juan volt és randira hívott.- mondtam még mindig szinte repülve.
-Micsoda úriember. Amúgy szimpatikus a srác.- dőlt apám a falnak közvetlen mellettem és az arcomba bámult.- És elmész?
-Már hogyne mennék?- mondtam röhögve.- Pénteken este hétkor jön értem. -mondtam, aztán hirtelen beugrott, hogy ma este pedig Alexszel fogunk találkozni.
-Basszus. Este meg Alex jön értem.- mondtam ki, mire apám szemei elkerekedtek.
-Már kettő is van?- kérdezte meglepetten.
-Alex az autószerelő fia, aki... -néztem körbe, mintha bárki is meghallhatná, amit mondok - mellesleg vérfarkas. Szóval rokonlélek. Szóval este találkozunk és megpróbálok tanácsot adni neki, meg segíteni pár dologban, viszont Ő nem farkasnak született, hanem átváltozott. Erről nem tudsz valami érdekeset?- néztem apámra, aki töprengve bólogatott.
-Elvileg a farkasharapástól változik át valaki. Többet én sem tudok. A többi dolog ugyanúgy működik, mint nálad. Teliholdkor átváltozik, jó a szaglása a hallása, erős és gyors. -mondta, majd széttárta a karjait. -És? Hány éves ez az Alex?- nézett rám fürkészőn.
-Nem tudom. Kb. velem egy idős lehet. Aranyosnak tűnt az az öt perc alatt, amíg beszéltünk. És... elég helyes is.- mondtam vigyorogva. -Istenem apa. Már most egy lotyó lettem.- takartam el az arcom a tenyereimmel.
-Dehogy lettél lotyó. Csak ismerkedsz. Az nem baj, csak aztán nehogy duplaszerelembe ess.- mondta vigyorogva és visszament a műhelybe én meg döbbenten néztem utána, majd felmentem a szobámba, ismét feltekertem a hangerőt és ruhát kezdtem keresni, amit majd este felvehetek. Hosszas kínlódás után egy zöld spagettipántos top és egy koptatott farmer mellett döntöttem. Kitettem a ruhákat az ágyra, majd lementem vacsorát főzni. Amikor kész lett a kaja gyorsan megkajáltam, majd lezuhanyoztam, elő kaptam a fehérneműimet is, felöltöztem, megcsináltam a hajam, fújtam magamra egy kis parfümöt és fölkaptam a szandámat. Háromnegyed nyolckor már készen ültem a nappaliban és a TV-t bámultam, hogy teljen az idő.

Az ujjaimmal a kormányon doboltam, míg Chloe házáig értem, zenét hallagattam és próbáltam összeszedni a gondolataimat, mire is vagyok igazából kiváncsi. Szerettem volna mindent megtudni, de ismervén magam, úgyis kifelejtem a leglényegesebb dolgokat. Közben bekanyarodtam az utcába és leparkoltam a megadott cím előtt. Kinéztem az ablakon és....
-Wow...ez aztán ház. - Vigyorogva szálltam ki a kocsiból és kocogtam fel a verandára. Bekopogtam, illedelmesen, nem betörve az ajtót, majd hátrébb léptem és vártam. Reméltem, hogy sem anyu sem apu nem nyít ajtót, mert azt sosem csíptem. Izgatottan álltam az ajtó előtt, mint aki randira készül. Pedig ez cseppet sem volt az....kizárt dolog. Csak információgyűjtés céljából viszem el vacsorázni. Vagy hova...azt sem tudom hova vigyem. Gondolatmenetemet a nyitódó bejárati ajtó szakította félbe és megjelent Chloe az ajtóban.
-Szia! - Köszöntem bátortalanul. Reméltem, hogy nem felejtettet el, de biztosra akartam menni. - Alex vagyok, tudod a...mindegy. Mehetünk? - Kérdeztem vigyorogva és pár percig csak legeltettem rajta a szemem.

Valami idióta műsor ment a tévében, amikor hallottam, hogy kopognak. Apám már épp pattant volna, de látta, hogy én is oda tartok, így visszaült a konyhaasztalhoz és tovább olvasgatta az újságot.
-Majd jövök.- mondtam vigyorogva és egy puszit nyomtam az arcára.
-Jól van. Csak okosan.- mosolygott, én pedig az ajtó elé álltam. Gyorsan végig néztem magamon, picit megigazgattam a ruhám, majd ajtót nyitottam. Ekkor megláttam Alexet, aki iszonyatosan jól festett. Alig akartam megismerni hirtelen az olajos, autószerelős ruhája nélkül, hiszen most ki volt csípve.
-Szia.- köszöntem én is vigyorogva és akárhogy próbáltam, nem bírtam nem észre venni, hogy milyen magas, izmos és jóképű.
-Persze. Emlékszek. Annyira azért nem vagyok szőke.- mondtam mosolyogva és még mindig Őt bámultam.
-Mehetünk.- húztam be magam mögött az ajtót és elsétáltunk a kocsijáig.
-Amúgy hova is megyünk?- kérdeztem, miközben beültem a kocsiba, amiben a parfümje illata érződött, én pedig végig azt kántáltam magamban, hogy "nem randi, nem randi".

A makogásom nem volt átütő sikerű, legalábbis szerintem, ezért gyorsan be is fejeztem. Chloe eszméletlen csinos volt a délelőtthöz képest, így megfordultam a fejemben, hogy talán tényleg randira megyünk. Végignéztem magamon és erősen úgy festett. Legalábbis szerintem. Miután a bejárati ajtó becsukódott, az apja még vetett egy pillantást rám a féli elhúzott függönyön keresztül, majd miután biccentettem neki, elkapta a tekintetét. Vigyorogva sétáltam a kocsihoz és jólnevelt srác lévén kinyitottam volna a kocsiajtót, ha nem előz meg és ül be olyan gyorsan. Így félúton megálltam és visszasétáltam a vezetőüléshez, persze még megnéztem a rendszámtáblát, mintha valami baj lenne vele, ne legyen gáz, hogy igazából az ajtót akartam kinyitni neki. Beültem a kocsiba, beizzítottam a motort, majd Chloe felé fordultam.
-Menjünk a Grill-be. - Néztem hátra a tükörben. - Vagy tudsz valami csendesebb helyet? - Kérdeztem és az arcát fürkésztem, majd mikor semmit nem tudtam leolvasni róla,kifordultam az útra.
-Na merre? - Kérdeztem kicsit túlbuzgón. Tényleg érdekelt a fajtám története és ezt sehogysem tudtam leplezni.