Tó és tópart

Végül az erdőben kötöttünk ki Hérával, magam sem tudom miért. Elbattyogtunk a tóig, ott pedig leültem és levettem a pórázt a kutyáról.
-Ne csavarogj el.- tartottam előtte a mutatóujjam, majd elmosolyodtam és megsimogattam a fejét. A simogatás végén Héra beszambázott az erdőbe én pedig a tóra szegeztem a tekintetem. Ekkor egy falevél hullott a kezembe, így azzal játszadoztam egy ideig, majd megint csak a tavat bámultam. Unalmamban énekelgetni kezdtem, gondolván, úgy sem hallja senki.

Az erdőben sétálgattunk Luciusszal, mikor előjött a fák közül egy roti. Egész barátságosnak tűnt, főleg, mikor Luciusz bedobta a csáberejét. Össze-vissza szaglászták egymást én pedig azon gondolkoztam, hogy kié lehet a kutya. Nyakörve volt, de nem mertem oda nyúlni, hogy megnézzem, mert ki tudja, engem kedvel-e a kutyus, így csak körbe-körbe néztem, hátha előjön valaki. Aztán egy csodás hang csapta meg a fülem. Eleinte halkan szólt, majd ahogy elindultam a hang irányába, egyre tisztábban hallottam a női hangot. Végül a tónál kötöttem ki, ahol egy lány ült nekem háttal. Gondolom övé lehet a kutya.
A dal, amit énekelt csodás volt és a hangja is tetszett. Mosolyogva hallgattam, és legszívesebben egész nap hallgattam volna, de ekkor a kutyák ugatni kezdtek. A lány hátra nézett és úgy elvörösödött, mint a pipacs.
-Ne haragudj. Csak... erre jártam és, gondolta ez a szépség a tiéd.- mutattam a rotira, ami egyre inkább összebarátkozott Luciusszal.
-Mellesleg nagyon szép volt.- mosolyogtam és közelebb lépkedtem a lányhoz.
-A nevem Dorian Gray.- nyújtottam a kezem barátságos mosollyal és vártam, hogy mit reagál. Vagy elszalad sikoltozva, vagy elküld a fenébe, mondván, hogy kukkoló vagyok, vagy simán csak bemutatkozik.

Ahogy ott üldögéltem és énekelgettem egyszer csak kutya ugatást hallottam és emberszagot éreztem az erdő felől. Ijedten néztem hátra és egy pasi állt ott Hérával és egy németjuhásszal karöltve. Hirtelen olyan zavarba jöttem, hogy nem is tudtam megszólalni, de Ő megtörte a csendet.
-Igen. Az... az enyém ez a rossz kislány.- dadogtam zavartan és csak vigyorogtam, mint a hülyegyerek.
-Kössz.- mosolyogtam még jobban, mikor megdícsérte a dalomat.
-Chloe Hawk vagyok.- fogtam vele kezet.- Örvendek. Remélem nem csinált semmi rosszat ez a leányzó.- guggoltam le Hérához és megdörgöltem a fejét. Lassan feltekintettem Rá és egyre jobban megkedveltem Mystic Falls-t. Rohangálnak itt össze-vissza a helyes pasik, igaz, az egyik épp egy vámpír volt, de Ő tutira ember. Nagyon magas volt és iszonyatosan helyes. Barna hajú és csodaszép kék szemű a mosolyáról nem is beszélve. Csak nézett le rám és vigyorgott én pedig zavaromban a kutyát simogattam.
-Nem régóta élsz itt, igaz? Mert még sose láttalak. Mondjuk amennyit én mászkálok.- egyenesedtem fel ismét.

A nő meglehetősen zavarban volt, de ettől csak aranyosabbnak tűnt. Végig mosolyogtam, ahogy beszélt és a kutyával foglalkozott. Igazán csinos volt és aranyos, szóval szívesen leálltam beszélgetni vele.
-Nem csinált semmit a kutyus. Barátkozott az enyémmel. Ő itt Luciusz.- mutattam be a kutyát, ami csak a rotival foglalkozott. Elmosolyodtam és levettem a nyakáról én is a pórázt, mire vígan rohangálni kezdtek.
-Azt hiszem ebből szerelem lesz.- mosolyogtam és pár pillanatig némán a lány arcát néztem. Gyönyörű porcelán baba arca volt és csodás szemei. Tovább bambultam volna, ha nem kérdezett volna valamit.
-Nem, nem régóta.- ültem le a kidőlt fatörzsre, amin az imént még Ő üldögélt. -Ami azt jelenti fél éve költöztem ide a munkám miatt. Nem sok embert ismerek még a városból.- néztem fel rá mosolyogva.
-Gondolom, te régóta élsz itt. Van kedved mesélni egy picit erről a helyről?- vigyorogtam még mindig, és próbáltam valami értelmes témát felhozni, de egyelőre csak a város jutott eszembe.

Dorian bemutatta a kutyáját, ami legalább olyan aranyos volt, mint a gazdija. Lehajoltam és megsimogattam az állatot, ami szintén jól viselkedett velem. Néha azon töprengek, vajon értik-e amit beszélek? Vajon ők megbeszélték-e már egymás közt Hérával, hogy én haver vagyok? Elég morbidnak hangzik, de az ember, ha sok ideig ül egyedül a szobájában még ilyen őrültségek is eszébe jutnak.
-Szia nagyfiú.- vakargattam az állát, mire heves farkcsóválásba kezdett. -Neked is örvendek Luciusz.- vigyorogtam, Dorian pedig levette a pórázt Luciusz nyakáról. A két kutya vidáman rohangált Ő pedig nem hagyhatta szó nélkül. Ahogy megemlítette a szerelmet, ismét lángvörös lettem, Ő pedig mélyen a szemembe nézett, majd leült a fatörzsre.
-Sejtettem, hogy nem idevalósi vagy. Kevesen szoktak ide járni. Félnek ettől a tótól.- ültem le mellé tisztes távolságot tartva. -Szerintem pedig nagyon is helyes kis tó ez.- néztem ismét a vízre.
-Én már itt születtem, szóval igen. Régóta élek itt. Ismerem a helyet, mint a tenyeremet. -mosolyogtam, és fogalmam sem volt, hogy miről kezdjek mesélni. Mesélhetnék neki a vámpírokról, a vérfarkasokról de egyből zakkantnak nézne, így inkább a városról kezdtem beszélni.
-Egész barátságos hely. Mindenki szeret mindenkit, mint egy sorozatbeli kisvárosban. A város nagyon régi, az alapító család leszármazottai pedig még ma is itt élnek. - pillantottam Dorianre, Ő pedig megbabonázva hallgatta a történetem, és ez megint csak zavarba ejtő volt. Lényegében már attól zavarba jöttem, ha rám nézett és ilyen még nem volt velem.
-Szóval a várost körül veszi az erdő, meg itt van ez a tó is. Rengeteg régi épület van és érdekesebbnél érdekesebb dolgok történnek.- mondtam és itt be is fejeztem, nehogy olyat mondjak, amit nem kellene.

Chloet meglepően egész jól tűrte Luciusz. Sőt. Egészen megkedvelte, ez szemmel látható volt és ez nagyon meglepett. Általában nem szereti az idegeneket. Sőt. Általában senkit se szeret. Mindig mindenkire morog és ugat, de úgy tűnik, be akar vágódni a barátnője gazdijánál. Chloe leült mellém a fatörzsre és mesélni kezdett a városról, én pedig úgy hallgattam, mint egy kisgyerek az esti mesét.
-Miért félnek ettől a tótól?- néztem én is a vízre és elképzelni nem tudtam, mi olyan ijesztő ezen a helyen.
-Amúgy ezt az aranyos kisváros szindrómát én is észre vettem. -mosolyogtam és tovább hallgattam, amit mond.
Ahogy megemlítette a régi helyeket és az érdekes dolgokat, egyből kibukott belőlem egy kérdés, amit szívem szerint későbbre tartogattam volna, de egyszerűen nem tudtam magamban tartani.
-Valamikor nem lenne kedved körbe vinni a városon? Sok helyet nem ismerek még és kellene egy jó idegen vezető.- mosolyogtam és még én sem hittem el, hogy ezt én mondtam, aki hónapokig nem szól senkihez, főleg nem egy lányhoz.
-Persze, csak, ha nem gond.- tettem fel a két kezem védekezőn, remélve, hogy nem utasít el, hiszen szó nem volt randiról, de ilyen kérdés után én is azonnal arra gondolnék. Elég meglepett arcot vágott és elképzelni nem tudtam, mi járhat a fejében. Annyira izgultam, hogy vajon mit fog válaszolni, mintha egy hatalmas stadionban készülnék épp fellépni. Ha azt vesszük csak pár perce ismer, így nem lenne meglepő, ha azt mondaná, hogy húzzak a fenébe, de remélem, hogy ilyen nem fog előfordulni. Még mindig zavartan mosolyogtam rá, és a válaszát vártam.

Annyira aranyos volt, ahogy a beszédemet hallgatta, hogy nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak a végén. Aztán olyat kérdezett, hogy a lélegzetem is elállt.
-Hogy én vezesselek körbe?- kérdeztem meglepődve és nem hittem el, hogy épp most kért meg, hogy majd találkozzunk még egyszer.
-Persze.- mondtam ki végül mosolyogva. -Szívesen körbe vezetnélek. Pontosan mikorra tervezed ezt a kirándulást?- támaszkodtam meg a fatörzsön és szembe fordultam vele, hogy jobban lássam.
-Remélem azért nem számítasz semmi hatalmas dologra. Végül is nem Egyiptomban vagy ilyesmi helyen vagyunk, szóval csak pár régi épületről van szó.- vigyorogtam és az arcát fürkésztem. Mivel elhívott, csak arra tudtam következtetni, hogy nincs senkije, és ezt nem tudtam elhinni. Nem csak azt, hogy teljesen egyedül él, de azt se, hogy nincs barátnője, hiszen nagyon jóképű és szimpatikus is. Nem egy beképzelt bunkó, mint amilyen manapság néhány pasi, hanem kedves és aranyos, ami igazán ritka. Ekkoer Héra a hátamra ugrott én pedig beleborultam volna a tóba, ha Ő nem nyúl utánam, így viszont a tó szélénél feküdtünk mind a ketten, jobban mondva Dorian rajtam. Hirtelen zavaromban nem tudtam mást tenni, mint eszeveszetten röhögni és ő sem tett másképp. Közben megjelentek a kutyák is és szegényt össze-vissza nyalták én pedig önfeledten kacagtam.
-Héra.- szóltam rá a kutyára, de a nevetéstől alig tudtam beszélni.- Nem szabad.- mondtam és próbáltam eltolni a kutya fejét Doriantől, de egy roti meglehetősen erős. Ő sem tett mást, csak nevetett és próbálta eltakarni az arcát a kutyák elől.

Lélegzet visszafolytva vártam, hogy mit fog válaszolni. Az arcáról leolvastam a meglepettséget, amit okoztam és arra számítottam, hogy elküld a fenébe, de pár pillanat múlvakinyögte a választ.
-Igen, te.- bólogattam, ahogy visszakérdezett.
-Mikorra? Mondjuk holnap délután ráérsz? Olyan három után. Addig dolgoznom kell, de utána én szabad vagyok.- mondtam vigyorogva.
-Tudom, hogy itt nem láthatok olyasmit, mint az Eifel-torony, vagy hasonlók, de azért szeretném tudni, hol élek.- mosolyogtam, mire Héra hátulról meglökte Őt, így majdnem beleesett a tóba, de hála a reflexemnek elkaptam a karját így megmentettem attól, hogy a hideg vízbe zakózzon. Viszont én is leborultam a fatörzsről és éppen Rajta landoltam. Meglehetősen zavarba ejtő helyzet volt, és szegény nem tudott mást tenni, csak nevetett. Ekkor a kutyák elkezdték nyalogatni az arcom, és én sem tudtam mást tenni, csak röhögtem, Chloe pedig próbálta levakarni rólam Hérát, de az Istenért se sikerült. Végül a kutyák kibulizták magukat, én pedig föltápászkodtam és Őt is fölhúztam a földről.
-Ne haragudj.- mondtam vigyorogva, miközben felhúztam a földről és még mindig a kezét szorongattam. Aztán rájöttem, mit csinálok, így gyorsan elengedtem a kezét és leporoltam magam. Ő sem tett másképp, még mindig röhögve leszedte magáról a fűszálakat és a faleveleket, közben Hérát szidta. A nap kezdett lemenni és egyre hűvösebbre fordult az idő, így magamhoz hívtam Luciuszt és a nyakára tettem a nyakörvet.
-Azt hiszem, lassan sötétedik.- mondtam és láttam, hogy ő is indulni készül. -Elkísérhetünk titeket egy darabon?- simogattam Luciusz nyakát és kérdőn néztem fel Rá.

Meglehetősen ciki volt a helyzet, és mindketten csak nevetni tudtunk az egészen. Héra végül leszállt szegény Dorianről, Ő pedig felállt és engem is felhúzott. Aztán csak az arcát bámultam, miközben a kezemet szorongatta és minden idegszálam feszülten figyelt, hogy mi fog történni. Aztán zavartan elmosolyodott és elengedte a kezem, én pedig tovább vigyorogtam és elő vettem Héra pórázát.
-Héra. Te rossz kutya.- mondtam vigyorogva és magamhoz intettem a kutyát.- Gyere ide, vagy nem állok jót magamért.- mondtam, mire a kutya odaült elém és úgy várta, hogy a nyakára tegyem a pórázt, mint egy kisangyal.
-Mi ütött beléd?- kérdeztem a kutyától vigyorogva, majd Dorianre néztem, aki szintén a pórázt tette Luciusz nyakába.
-Igen, nemsokára sötét lesz, és akkor leshetünk.- mosolyogtam, és fölegyenesedtem.
-Persze, mehetünk együtt egy darabon.- indultam el az ösvény felé, ő pedig mellettem battyogott a kutyával együtt.
-Amúgy egyedül élsz vagy a családoddal, vagy kivel? - tört elő belőlem a kérdés, miközben a fák között sétálgattunk.

Végig vigyorogtam, ahogy a kutyával beszélgetett és jó volt látni, hogy nem csak én szoktam olyat. Közben én is Luciuszt néztem és a végén közöltem vele, hogy ez rá is igaz. Aztán felegyenesedtem és elindultunk az ösvényen.
-Öhm... ja. Egyedül élek. Eredetlieg texasi vagyok, csak... nagy volt otthon a nyomás, így leléptem. Szóval most vígan éldegélek itt. -mondtam mosolyogva, mintha egy boldog mesét fejeztem volna be. -Se anya, se apa, se tevér, mondjuk az ikertesóm elvileg hamarosan meglátogat, de ezenkívül csak a kutyám van.- folytattam, közben az utat bámultam.
-És neked valaki? Szülők, testvér?- néztem rá kiváncsian.
-Amúgy suliba jársz még?- tettem hozzá ezt is, mert fogalmam sem volt, hány éves lehet. Így a beszélgetés alapján simán azt mondanám, hogy velem egy idős, de talán tévedek.

Vígan sétálgattun kaz erdőben, közben Őt hallgattam. Ahogy kimondta, hogy texasi, egyből beindult a fantáziám és elképzeltem Őt cowboy kalapban, félmeztelenül a prérin, persze ettől azonnal elvörösödtem. Aztán elmesélte, hogy mindent ott hagyott, és most itt él egyedül.
-Azért rossz lehet ismerősök és barátok nélkül. Nem vagy néha magányos? Nem vágysz vissza egyáltalán a családodhoz?- kérdeztem meglepődve, aztán ő is a családom felől kérdezősködött.
-Hát én az apukámmal élek. Csak Ő van nekem, mert anyukám már nagyon rég meghalt. Testvérem nincs, csak Héra van meg egy távoli rokon, akit elég ritkán látok.- mondtam mosolyogva, aztán megkérdezte suliba járok-e én pedig csak kuncogni tudtam.
-Nem, már tavaly végeztem. Mostmár dolgozok, vagy... valami olyasmit csinálok.- vigyorogtam és kiértünk az erdő szélére. Én tovább mentem arra, amerre én lakok Ő pedig követett. Vagy azért jött arra, hogy elkísérjen, vagy azért, mert Ő is arra lakik, nem tudom, de jól esett, hogy nem egyedül kellett mennem.
-És a testvéreddel teljesen egyformák vagytok? Vagyis egy petéjű ikrek vagytok?- vigyorogtam, mert elég nehezen jutott eszembe az egypetéjű dolog.

Chloe együttérző volt és szinte azonnal rátapintott e gyengepontomra, hiszen valójában rohadtul magányos vagyok.
-Ami azt jelenti, ott se volt sok barátom, de igen. A tesóm például piszkosul hiányzik. Tudod, köztünk is meg volt az a kapcsolat, ami az ikrek közt néha van. Ha nekem fájt valami, ő is érezte és hajlasosak voltunk átvenni egymás érzelmeit.- mondtam mosolyogva.
-Emellett pár barát se lenne rossz, mert egyelőre Luciusz az egyetlen haverom.- néztem le a hű németjuhászra, aki közben Hérával volt még mindig elfoglalva.
-Részvétem az anyukád miatt.- mondtam, és megpróbáltam milyen lehet elveszíteni valakit, de inkább nem is gondoltam erre, mert hiába, hogy nem vagyok jóba anyámékkal, ettől még szeretem őket.
-Valami olyasmit? Hogy lehet valami olyasmit csinálni.- röhögtem és egyre jobban éreztem magam Vele, mert igazán önmagam lehettem.
-Igen. Daviddel olyanok vagyunk, mint két tojás. Tehát simán lehetne, hogy holnap találkozol vele, és azt hiszed, hogy én vagyok az, bár erre kicsi az esély, mert New Yorkban lakik.- mondtam és ekkor megérkeztünk a házam elé.
-Messze laksz még innen? Mert én itt lakok.- néztem a ház felé, majd vissza Chloera. -Ha gondolod, szívesen elkísérlek hazáig. Nehogy útközben bajod essen vagy ilyesmi.- mosolyogtam Rá.