Kávézó

/Kedvenc kis vámpírboszinak/

Ma szerencsére nem volt rossz idő, sőt mi több élveztem a határtalan napsütést ami
jelen pillanatban most körülvesz engem. Nem mintha nagyon utálnám a hideget, de inkább meleg párti vagyok. Kiakartam mozdulni egy kicsit ezért felhívtam Bonnie-t hogy menjünk el valahová. Ő belement, hogy kapcsolódjunk ki egy kicsit. az volt a helyzet, hogy rá is rá fért egy kis lányos baráti csevej és hát rám is. Kiakartam magamból beszélni a problémáimat és az ami miatt szorongok. Bonnie-val megegyeztünk, hogy a belvárosi kávézóban találkozzunk. Jenna-tól meg a testvéremtől elköszöntem és elindultam a kocsimmal a kávézó felé. egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon mit kéne tennem az életemmel és hogy mik Katherine tervei mert hát elég kiszámíthatatlan és veszélyes is főleg rám meg a szeretteimre nézve. A gondolatmenetemet a kávézó zavarta meg vagyis nem az hanem inkább, hogy megérkeztem a megbeszélt helyre. Óvatosan elparkoltam mint mindig. Miután volt az az autó balesetem nagyon óvatosan vezettek. Miután bezártam a kocsimat bementem a kávézóba. Bonnie még nem volt ezért kértem a szokásos dupla habos kávémat. Úgy gondoltam, hogy most a levegőre kimegyek. Kint voltak asztalok így hát leültem az egyik asztalhoz míg vártam Bonnie-t. Elővettem a mobilomat és elkezdtem üzenetezgetni Stefan-al. Megbeszéltük, hogy később találkozzunk mert akadt valami fontos dolga. Viszont az utolsó üzenetre nem tudtam reagálni mert hirtelen leült a velem szemben lévő székre egy nő. Rápillantottam majd letettem a telefonomat az asztalra. A nőről valahogy sugárzott az hogy veszélyes én pedig a szemébe néztem majd megszólaltam.
-Ez a hely foglalt!
Mondtam neki kicsit kimérten, de a hangomban meg maradt a kedvesség és a szelídség. Nem akartam rossz következtetést levonni, de biztosra vettem, hogy vámpír ő.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A kis Elenanak

Megálltam az egyik piros lámpánál és feszülten dobolni kezdtem a kormányon mialatt éles szemekkel kémleltem Mystic Falls utcáit a szélvédőn keresztül. Süt a nap még sincs senki sem az utcákon. Ha New Yorkban egy percre is kisüt a nap az utcákon már alig lehet megmozdulni itt meg... Szörnyen unalmas ez a város! Nem hittem volna, hogy New York ennyire fog hiányozni... Ott minden nap történt valami érdekes, esténként partikra jártam, más mellett ébredtem reggelente. Itt még normálisan pasizni sem lehet. Ha már egy kicsit is jóképű egy srác, annak biztosan van barátnője. Persze nem, mintha az engem valaha is zavart volna, de őket sajnos igen. Olyan szűk látókörűek! Eközben zöldre váltott a lámpa én pedig lassan indultam el, hogy továbbra is tudjak nézelődni, hátha észreveszek valami - jobban mondva valaki - figyelemre méltót. Már több, mint egy hete itt vagyunk és még nem történt semmi, még a hasonmást sem láttam, pedig már nagyon kíváncsi lettem volna rá. Már százszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne találkozni a kis védtelen Elenaval. Bizonyára furcsa lenne, hiszen pont ugyanolyan, mint Katherine, de úgy gondolom, nagyszerűen el tudnék szórakozni vele. A gonoszságot sosem tudtam túlzásba vinni és az ő esetében is biztos, hogy kihasználnám pár csodás képességemet, hogy kicsit ráijesszek. Befordultam az egyik utcára, ami a belváros felé vitt és tovább gondolkoztam. Azért nem csak azt bánom, hogy még Elenaval nem találkoztam. Ott van Stefan és Damon is... Főleg Damon! Már olyan régen láttam az én veszélyes és még annál is szexibb vámpíromat... Már lassan több, mint 2 éve nem találkoztunk, pedig mi ketten olyan jól elszórakoztattuk egymást mindig is. Kíváncsi vagyok mi lehet most vele. Hogy még mindig Stefan életét keseríti, vagy esetleg sikerült békét kötniük. Bár, ahogy Damont ismerem, ő nem az a megalkuvó típus. De azt hiszem megváltozhatott, ha már képes volt ő is beleszeretni egy halandóba, mint az öccse. Ráadásul ugyanabba a halandóba. Csalódtam Damonben! Azt hittem, eredetibb annál, minthogy a régi szerelme pontos mására utazzon. Felnevettem, miközben újra irányt változtattam. Épp az egyetlen olyan kávézó felé tartottam, ahol normális kávét adnak. A Grillben irtó pocsék, amit felszolgálnak. De vissza a gondolatokhoz: Kíváncsi vagyok, mit szól majd Damon, ha megtudja, hogy nem is Elenat csókolta meg, hanem Katherinet. Úgy megnézném az arcát, mikor rájön, hogy a nő, akit 100 valahány éven át halottnak hitt, most újra Mystic Fallsban van, ráadásul velem. Talán a két legveszélyesebb nő vagyunk Damon életében - sőt biztosan a két legveszélyesebb - és most mindketten összefogtunk a céljaink érdekében, amikben ő is szerepel, nem is kis mértékben. Hát nem irigylem szegénykét. De igazából Kathet sem. Mióta megcsókolta, mintha kicserélték volna, valahogy vesztett a lendületéből. Sosem tudott választani a két testvér között, amikor pedig sikerült, jött Damon és megint elbizonytalanította. Olyan sok mindent terveztünk erre a hétre, de Kath szinte használhatatlan é, ha így folytatja nem is tudom, mi lesz. Az egyetlen valamirevaló gonoszság, amit sikerült véghezvinnünk, az Caroline átváltoztatása. Először rossz ötletnek tartottam. Egyrészt fent állt a veszélye, hogy csak még egy segítséget adunk a mókusevő csapatnak, másrészt Care olyan idegesítő volt ember korában. Még akkor is frászt kaptam tőle, ha csak figyeltem. De mióta átváltozott kellemeset csalódtam benne, igazából még meg is kedveltem. Jót tett neki a vámpírlét és az új barátai is azt hiszem. Lassan már olyan gonosz lesz, mint mi, ami több, mint csodás! Már csak Katherinet kell valahogy helyreraknom és minden tökéletes is lesz.
Már csak pár 100 méter választott el a kávézótól, amikor észrevettem egy nőt, aki éppen a terasz egyik asztalánál iszogatta kávéját a napsütést élvezve. Szóval Katherine végül mégis ide jött, pedig azt mondta, hogy az erdőbe megy gondolkozni egy kicsit. Vagy nem is ő az és nekem csak ekkora mázlim lenne? A szám ördögi mosolyra húzódott és leparkoltam a kávézótól nem messze. Mikor odaértem először csak elmentem a lány mellett, aki láthatólag ezt nem vette észre, mert épp belemerült a telefonjába. Tehát most már biztos, hogy ez nem Kath, mert ő meghallotta volna a lépteimet. Hát ez egyszerűen csodálatos! Úgy látszik csak kívánnom kell és a kis Elena rögtön bekerül a képbe. A sors iróniájának mondanám ezt a tökéletes véletlent. Imádom a sorsot! Halkan felkacagtam, mialatt bementem a kávézóba és odasétáltam a pulthoz.
- Egy Irish Coffee-t kérek. - a pultos rögtön bólintott és el is fordult, hogy elkészítse a finom ír whiskeyvel megbolondított kávékülönlegességet. Én addig még egyszer rápillantottam Elenara az üvegajtón keresztül és meg kellett állapítanom, hogy tényleg kiköpött Katherine. Elképesztő. Muszáj lesz megnéznem közelebbről és beszélnem vele! Ismét elmosolyodtam, amikor eszembe jutott a tökéletes terv - Amíg elkészül, kint leülök... Olyan szép az idő! - nevettem, majd mikor a pultos rám mosolygott elindultam a terasz felé. Elena még mindig a telefonjával babrált én pedig csak szótlanul mosolyogva leültem az asztalához pontosan vele szembe. Meglepődött és ezt olyan jó volt nézni. Már most kimondhatatlanul élveztem az egész helyzetet, ha pedig belegondoltam, hogy mi fog történni, csak még ördögibb mosoly jelent meg az arcomon. Aztán megszólalt és megtapasztalhattam, hogy még a hangja is teljes ugyanolyan, mint a barátnőmé. Ez már szinte kísérteties, még jó, hogy nem éppen vagyok az a félős típus. Felnevettem és a szavaival mit sem törődve feltettem neki az első vérfagyasztó kérdést. még csak nem is törődtem vele, hogy másnak mutassam magam, mint amilyen vagyok.
- Csak nem Stefannal beszélgettél? - mutattam az asztalon heverő telefonjára - Sajnálom, nem akartam semmit sem megzavarni.

A nő már az első pillanattól kezdve gyanús volt nekem és már csak a tekintete sem tetszett. Ahogy meghallottam a hangját tudtam már 100%-ra hogy ő is vámpír mint Stefan vagy akár Damon. Valami volt a tekintetében amit nem tudtam volna behatárolni... ha mondanom kéne valamit rá akkor azt mondanám, hogy pont olyan mint Katherine: veszélyes, manipulatív, gyilkos. Viszont ahogy megemlítette nekem Stefan nevét két dolgot vettem le. Ismeri Stefan-t, és tudja hogy én ki vagyok. A leghelyesebb döntés részemről az lett volna, ha felállok és elmegyek innen, de azt tudtam hogy úgy sem hagyná. Így csak egy dolgot tehettem, nyugton maradok és végig hallgatom még ha nem is vagyok kíváncsi rá. Lenéztem a mobilomra és eltettem. Akkor kaptam észbe, hogy Stefan-nak még csak nem is írtam vissza és biztosra veszem, hogy aggódni fog miatta, de most ezzel a nővel kell foglalkoznom egyelőre.
-Szerintem nem rád tartozik, hogy kivel beszéltem. Mindegy... már úgy is megzavartál. De most ha megbocsátasz épp a legjobb barátnőmet várom szóval örülnék ha megtennéd, hogy szépen elsétálsz.
Mondtam kicsit zavartan, de megmaradt a nyugodtságom. Elég nyomasztó volt a tudat, hogy egy több száz éves vámpírral beszélek aki valószínűleg csak bántani akar vagy éppen megakarja keseríteni az életemet ahogyan Katherine. Elegem volt már ebből, de végig kellett mennem ezen még ha ellene is voltam. Észrevettem, hogy egyáltalán nem akar elmenni én meg fogalmam sem volt mit tehetnék most. De az arcom nem mutatott semmit sem csak halál nyugalmat, de legbelül igen is rettegtem.
-Rendben van ha te nem szólalsz meg akkor majd én. Mindketten tudjuk, hogy tudom, hogy vámpír vagy méghozzá elég erős. És ismered a Salvatore testvéreket. És mivel őket ismered így lemerem fogadni, hogy Katherine-t is. Mit akarsz tőlem egyáltalán?
Kérdeztem tőle nyugodtan, de a kedvesség eltűnt a hangomból. Közben Bonnie üzit írt hogy majd átjön később mert valami közbe jött. Megnéztem a mobilomat lassan és el is tettem azon nyomban. Rápillantottam és újból megszólaltam.
-Bármivel is próbálkozol nem fog összejönni. És most pedig ha megengeded én elmegyek. Nem hiszem, hogy tanácsos lenne veled beszélnem. Pláne, hogy még csak el sem mondtad még a nevedet.
Mondtam neki majd lassan felálltam, de még nem mentem el.
-Stefan és Damon védelme alatt állok szóval nem bánthatsz. És nem hinném,hogy a fő utca kellős közepén megakarnál ölni. Ez öngyilkosság lenne a részedről és rettentően nagy hülyeség. Ha csak nem akarsz lebukni.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A kis Elenanak

Miután a beszélgetése után érdeklődtem, rögtön elrakta a telefonját, amin csak meghúztam a számat és elmosolyodtam. Ez a lány olyan szórakoztató, de tényleg. Most komolyan azt hiszi, hogy engem pont az SMS-ei érdekelnek? Ez vicces. Elképzelem magam, ahogy kikapom a kezéből a telefont és elszaladok vele, hogy elolvashassam Stefan nyálas üzeneteit. Azért ennél kicsit ördögibb terveim vannak, már megbocsásson. Aztán megint megszólalt, ami meglepett. Elég nyugodt volt a hangja pedig azt hittem, hogy jobban zavarba hoztam. Ez általában így szokott lenni egy ilyen belépő után. De nem baj. Ha most nyugodt, akkor majd én kiűzöm belőle ezt a kellemes érzést. Legalább lesz egy kis kihívás ebben az egészben, nemde? Egyébként még csak most gondolkoztam el rajta, hogy mit is mondott, miért kéne elmennem - amire egyébként semmi esélye. A legjobb barátnőjét várja, csak az a kérdés, melyiket. Caroline nem mondta, hogy ma találkoznának vagy csak én nem emlékszem rá, hogy mondta volna... De nem, biztosan nem mondta. Akkor viszont maradt Bonnie, aki szintén boszorkány, mint én. Milyen tökéletes találkozás lesz, ha ő is ideér! Két legyet ütnék egy csapásra és még talán egy kis bűbájversenyt is rendezhetnénk. Kíváncsi vagyok, hogy bánik az erejével, ha jól tudom még nem olyan régen lett csak boszorkány. Egy kis lecke biztosan jót tenne neki egy erősebb fajtársától!
- Legjobb barátnő... - kezdtem hangosan gondolkozni, hogy őt is beavassam kicsit azokba az ördögi gondolatokba, amik a fejemben járnak. Hagy ijedjen meg egy kicsit attól, mennyi mindent tudok róla - Várj az ki is? Caroline? - kérdeztem ironikus hangon - Nem! Sokkal inkább a kis Bonnie boszi, nem igaz? - elnevettem magam, majd vártam, hogy a nyugodt arckifejezését átvegye valami egészen más. Valami ijedt vagy halálsápadt... Ó igen, azt akartam, hogy rettegjen tőlem, hogy tudja, hogy akivel szemben áll az nem egy olyan nő, akit bármikor legyőzhet. Tudom ez nagyon gonosz tőlem, de hát én ilyen vagyok, engem az az érzés éltet, amikor látom, hogy az áldozataim félnek tőlem. Milyen kár, hogy Elenara nem ijeszthetek rá úgy igazán, vagyis fizikailag nem bánthatom. Katherine biztosan kiakadna, ha megtudná, hogy az enyém volt az első vércsepp. Tudom mennyire szeretne ő eljátszadozni vele, és hát milyen barátnő lennék, ha ezt nem tartanám tiszteletben?!
Csendben ültem és figyeltem az arcát. Próbált nyugodtnak látszani, de engem nem ver át. Csak egy pillanatra, de akkor is láttam megcsillanni a félelemet a szemében és ez nekem pont elég volt, hogy a gonoszság és az elégedettség furcsa keveréke szétáradjon a testemben ezzel új erővel feltöltve minden egyes porcikámat. Nincs is ennél jobb érzés... Illetve van, de ahhoz inkább már egy férfi kéne, egy igazi férfi, aki tudja, mit akar egy magamfajta nő. Már tényleg bele fogok ebbe őrülni. Úgy vágyom már egy kis kényeztetésre! De most inkább vissza kéne zökkenni a valóságba, mert még elszalasztok valami fontosat. Mikor végighallgattam az újabb mondandóját kitört belőlem egy jóízű kacaj. Még, hogy én vámpír? Nem is tudom, hogy ez a feltételezés rám nézve hízelgő vagy inkább lealacsonyító... Minden esetre inkább törjük meg ezen illúzióját!
- Tudjuk, hogy tudod, hogy tudom, amit tudsz vagy, amit én tudok... - szóltam szinte baráti, társalgó hangnemben szólaltam meg, majd újra felnevettem és kicsit gúnyosabban folytattam - Elég zavaros, úgyhogy inkább hagyjuk ezt a "Ki mit tud?" játékot! Egyelőre csak javasolnék neked valamit... - itt tartottam egy kis hatásszünetet - Ne vonj le elhamarkodott következtetéseket, ugyanis a három állításodból csupán kettő helyes és biztosra veszem, hogy rosszul tippelnéd meg melyik az a kettő. - nem mondtam neki semmi konkrétat, de azért reméltem, hogy ebből már lejön neki, hogy a létemet illetően nem a vámpír az 1000 dolláros kérdés helyes megoldása. Mondjuk, ha már itt tartunk nem ő az egyetlen, aki vámpírnak gondolt életem során. Nem olyan mindennapos, hogy egy boszorkány ennyire gonosz legyen, mint én. Általában pont, hogy mi vagyunk a jók, akik megleckéztetik a nagy, gonosz vámpírokat. Hát ez az én esetemben kicsit másként van.
Aztán Elena felállt és csuklóból lenyomott nekem egy "nem bánthatom őt, mert az csak nekem lenne rossz" monológot. Ez igazán megdöbbentett. Félnem kéne tőle? Na ne nevettessen már! Azt sem tudja ki vagyok erre itt pattog, mintha bármit is árthatna nekem. Ráadásul a kis vámpír barátaival dobálózik... Ez olyan szánalmas! Mázlija van, hogy ahhoz sokkal több kell, hogy én elveszítsem a hidegvéremet. Ismerek olyat, aki ezért már letépte volna a fejét - szó szerint.
- Tudod Elena, te nem vagy kemény! Ebből pedig ésszerűen következik, hogy nem is áll jól neked, ha annak akarsz mutatkozni. - jelentettem ki halál nyugodt hangon - De azért szép szónoklat volt tényleg, le a kalappal. És persze tudom, hogy a drámai hatást csak fokozná, ha most csak úgy fognád magad és elviharoznál, de azért inkább csak ülj vissza! - mondtam parancsoló hangnemben és a telekinézis segítségével már be is toltam a székét, aminek hatására ő akaratlanul is leült. Na, ha eddig nem jött rá, hogy mi vagyok, most már biztosan minden világos lett - A Salvatore testvérekről szólva pedig... Nem is tudom melyikőjüktől kéne jobban félnem: a mókus klub elnökétől vagy a drága bátyustól, aki - itt megszakítottam a mondatot és arcomra élvezetes mosoly kúszott, mikor visszagondoltam a Damonnel eltöltött csodás hetekre - Akihez oly édes emlékek kötnek. - fejeztem be végül a gondolatmenetet és még talán mást is mondtam neki, de a pultos kihozta a kávémat.
- Köszönöm Oliver! - néztem a pultosra egy csábos mosoly kíséretében és reméltem, hogy tényleg ez a neve. Tegnap, mintha ezt mondta volna, de nem voltam benne olyan biztos. Viszont visszamosolygott rám, tehát valószínűleg nem tévedtem. Belekortyoltam a kávéba, ami most is jól sikerült, majd tekintetemet visszahelyeztem a zavart Elenara.

Be kell valljam, hogy kezdett idegesíteni és talán már féltem is tőle, de ezt a világért sem vallottam volna be neki. Ha valamit tanultam Stefan-tól az az volt, hogy ne mutassam ki a félelmeimet. Így hát egyenesen ezt tettem most a nővel szemben is. egyelőre higgadt maradtam és ez neki is feltűnt. Láttam, hogy a magabiztosságomon ő maga is meglepődik, de valahogy azt éreztem rajta, hogy azon mesterkedik, hogy ezt az állapotomat megtörje. Vajon meddig bírom még? De nem adhatom fel, tudnom kell mit tegyek most. Elég fura volt, hogy találgatta, hogy ki is az a legjobb barátnő, de az még furább volt, hogy ki is találta. Viszont az már egyenesen félelmet kellett bennem lassan, hogy ismert engem és a barátaimat is. A Salvatore fivérek egy dolog, de Bonnie-ék teljesen más.
-Nem mintha rád tartozna, de igen Bonnie az. De ha már a barátaimnál tartunk akkor honnan tudsz róluk ennyit?
Kérdeztem az úgy mond ismeretlentől, de még nem kaptam a kérdésemre választ. Próbáltam magabiztosnak látszani, de nem tudom mennyire nekem ment most. Egyre jobban kihozott egy részt a béketűrésemből és másrészt meg az egyensúlyomból. de aztán ahogy egyre jobban őt figyeltem kezdtem elveszíteni a türelmemet majd pedig a higgadtságom egyre jobban tova szállt. Ismertem magam annyira magam, hogy egy kedves lány vagyok aki mindenkivel szót ért de ezzel a nővel valahogy nem megy. Már az elejétől kezdve nem szimpatikus számomra és valamiért veszélyesnek tűnik. De hirtelenjében megzavart a kis kedveskedő ám egyben barátságos hangján. Nem mondom, hogy megzavart, de tudtam hogy ez a hang most csak egy álca neki. Éreztem hogy a gonosz és mindent elérek bármi áron az az igazi énje nem pedig a kedveskedő.
-Jól van... talán ebben valamennyire egyetértek veled.
Mondtam neki kicsit zavart hangon majd újra átváltottam higgadtra egy darabig. Tudtam, hogy nem sokáig leszek ilyen nyugodt főleg ha sokáig a közelében maradok. elgondolkodtam azon amit mondott hiszen három dolgot mondtam ami igaznak tűnt. Magamban elmélkedtem, hogy melyik is lehet az. Aztán átvillant az agyamon gyorsan az események. Stefan-ra mérget veszek hogy ismeri őket hiszen ő maga említette. És valahogy legbelül az az érzésem, hogy Katherine-vel is kapcsolatban áll. Így viszont csak egy lehetőség áll fen. És rájöttem, hogy valójában nem is az aminek gondoltam, de egyszerűen képtelenségnek tartottam azt, hogy ha valaki olyan mint ő hogy lehet velejéig romlott a lelke.
-Szerintem meg most te tévedsz. Akármilyen naivnak is látszok és ostobának nem vagyok az. Következtetésből lemerem fogadni, hogy nem vagy vámpír.

Mondtam el a véleményemet a nőnek. Az már biztos volt, hogy nem vámpír, de akkor meg mi lehet? gondolkodtam magamban. Viszont attól, hogy nem vámpír még ugyan annyira lehet veszélyes is. Nem bízom benne és az ösztöneim azt súgják hogy nagyon veszélyes és nem lehet bízni benne. De aztán valahogy egyre jobban megijedtem tőle és azt akármennyire is próbáltam leplezni nem éppen ment. Elegem lett ebből az egészből, de végig kell játszanom.... most nem adhatom fel hiszen ez nem akármilyen teremtmény. Nem lehet, hogy kihozzon a lendületemből. A következő szavai szinte rémületet hozott a szemembe.
-Jól van.
Mondtam röviden ám egyszerűen neki. Félelmet keltett bennem és tudtam, hogy ezt ő is látja. Valószínűleg élvezi a helyzetet. De akármennyire is félek tőle nem fogok megrettenni. Aztán hirtelen a székben találtam magam amitől mondhatjuk rám tört a megvilágosodás. Ekkor jöttem rá, hogy ő nem hogy nem vámpír, de csak egy dolog lehet: boszorkány. Itt már tudtam, hogy ő egy boszorkány, de nem értettem, hogy lehet ennyire veszélyes hiszen Bonnie is az, de ő nem ilyen, kegyetlen, elviselhetetlen manipulatív nőszemély. Aztán pedig jött Stefan és Damon elemzése is. Nem is várhattam mást tőle.
-Tehát mindkettőről meg van a saját kis véleményed. De valahogy sejtettem, hogy te is csak egy voltál Damon ágyasai közül. De ha már itt tartunk... ha már kénytelen vagyok itt lenni és beszélgetni veled el is árulhatnád a neved. Én nem mondom meg, mert gondolom magadtól is tudod.
Mondtam neki kicsit nyugodtan, de közben zavart is voltam.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A kis Elenanak

Honnan is tudok a barátairól vagy úgy egyáltalán róla ennyit? Most akkor vázolhatnám neki, hogy Katherinenel jó ideje figyeltük, aztán vámpírrá változtattuk az egyik legjobb barátnőjét, aki - mint kiderült - nem is lehet olyan szuper barátnője, mert Elena minden kis titkát készségesen megosztotta velünk. Ráadásképp pedig most is a mi kis kémünk és mindent elmond, amit csak a drága Salvatorek tervezgetnek. De ez egy igen hosszú történet lenne, ezért Elenat inkább nem untatom a részletekkel, úgyis csak kiakadna tőlük. Carolinera visszatérve viszont meg kell még említenem, hogy valószínűleg ezekért a tetteiért kezdem egyre jobban megkedvelni, szóval, ha, amit tesz Elenanak nem is olyan jó, de a kettőnk viszonyát tekintve biztosan. Olyan kis ördögi tud néha lenni, hogy már szinte olyan, mint én. Azért még ott van az a "szinte" szó, ami nem is nagyon fog sohasem eltűnni onnan. Engem nem lehet felülmúlni! Viszont még mindig itt tartunk ennél az ostoba kis kérdésnél, hogy honnan is tudok ennyit. Most mit válaszoljak erre? Nem jut semmi frappáns hazugság az eszembe igazat mondani meg érthető okok miatt nem fogok. Ez most dühít.
- Talán csak jó megfigyelő vagyok. Talán a naplódban olvastam. Talán az öcsikéd mesélte. Számít ez? Most már úgyis mindegy. - mondtam, hogy nem jutott eszembe semmi jó, így inkább felvázoltam neki több elég fantáziátlan lehetőséget, hagy válasszon ő, hogy melyik ezek közül a legrosszabb neki. Az első lehetőség elég semmilyenre sikerült, de a másik kettő már egész rémisztő volt, igaz magamhoz képest nem annyira. Muszáj lesz megemberelnem magam, mert, ha így folytatom, akkor nem érem el a kívánt hatást vagyis azt, hogy rettegjen tőlem. Kéne valami jó kis terv ennek az elérése érdekében. Esetleg felgyújthatnék valamit, a tüzet úgyis szeretem... Vagy csináljak valamit Oliverrel? Nem is tudom... Vele tegnap egész jól elbeszélgettem, úgyhogy inkább nem bántom. Amúgy is ő az egyetlen ebben a városban, aki normális kávét tud csinálni olyat, mint amit New Yorkban is ittam minden reggel. Mintha tegnap mondta is volna, hogy élt ott pár hónapig, csak azt tudnám, hogy akkor minek jött de vissza. Na, de ez most mindegy is, a lényeg az, hogy vele nem teszek semmi rosszat, sőt inkább nem is teszek semmit csak hagyom, hogy Elena feldobja nekem a labdákat, amiket szépen lecsapok majd. Szerintem ennyi elég lesz, mert ha hozom a formám, akkor úgyis félni fog tőlem.
Szóval az elhatározásom meg is volt, már csak ki kellett várnom, hogy Elena teljesítse az ő részét. És nem is kellett sokáig várnom erre. Egyszerűen fantasztikus volt, ahogy minden jelzőt felsorolt, amit az előbb róla gondoltam. Hát ennyire kiismerhető lennék? Elmosolyodtam. Nem, nem vagyok kiismerhető csupán csak ezek olyan kézenfekvő gondolatok, amelyek minden olyan ember fejében megfordulnak, aki nem ájul el a kedves és cuki Elenatól, aki azt hiszi magáról, hogy sokat tud, pedig ez egyáltalán nincs így. Látja a felszínt, a jéghegy csúcsát, de hogy mi van a színfalak mögött, arról fogalma sincsen. A világban már nem a becsület és a törődés számít. Ha el akarsz érni valamit, akkor át kell gázolnod bizonyos embereken, és én nem félek átgázolni rajta vagy bárki máson, aki az utamba áll.
- Egész ügyes! - elfintorodtam, majd bocsánatkérő hangon folytattam, bár ebben sosem voltam jó. A hangomból sütött az irónia, de hát ezt már tényleg nem tudom leplezni, ahhoz túl gonosz vagyok - Bocs, hogy nincs tapsvihar. - nagyokat pislogtam rá, aztán egy ponton nem bírtam tovább és elnevettem magam. De tényleg ez annyira vicces, miért nem nevet velem? Kitalálta, hogy nem vagyok vámpír, de még nem tudja, hogy akkor mi vagyok, ezt látszott rajta. Most bizonyára azt találgatja, hogy egy ilyen "kellemetlen nőszemély", mi más lehet, ha nem egy gyilkos vérszívó. Lefogadom, hogy meg sem fordul a fejében, hogy boszorkány vagyok főleg, ha a kis barátnőjéből indul ki. De ezt majd úgyis tudatom vele, csak kell a megfelelő alkalom kell hozzá. Aztán majd jól megdöbben, de azért remélem nem minősít le. Sokan azt hiszik, hogy a vámpírok mindenkinél erősebbek pedig, ha tudnák, hogy ez mennyire nem így van. Az egy tény, hogy a vérszívók levadásszák az embereket, de az is tény, hogy a boszorkányok pedig a vámpírokat, ha éppen úgy tartja kedvük. Kár, hogy ennek a szenvedélynek nem sokan hódolnak rajtam kívül, pedig milyen jó is ez. Karót döfni valakinek a szívébe, aztán figyelni, ahogy szépen lassan elfonnyad. Tudom, groteszknek hangzik, de nagyon jól le lehet vezetni vele a feszültséget. Azért persze ne higgyétek, hogy egy vámpírgyűlölő nő vagyok, mert bizony szeretem én őket nagyon is. Csak szegények hajlamosak a saját fejük után menni és ezzel néha kihúzzák nálam a gyufát, aminek aztán nincs jó vége rájuk nézve. De hát ezek csak egyszeri esetek, úgyhogy inkább nem is fecsérlek erre több szót. Csak azt akartam kihozni az egészből, hogy talán, ha a boszorkányok nem élnének olyan nagyon hétköznapi életet és megölnének pár vámpírt hébe-hóba, akkor talán nem is becsülnének minket le. Nem mondom, hogy ennek nem veszem néha hasznát, mivel ez egy jó fegyver, de azért van, amikor elég idegesítő, ha azt hiszik, hogy legyőzhetnek.
Mikor mondjuk úgy, visszaültettem a székbe, láttam rajta a megvilágosodást. Hurrá! Akkor már tényleg leesett neki, mondjuk ezután a kis erőfitogtatás után nem is vártam mást. Annyira még ő sem lehet ostoba, hogy ebből ne jöjjön rá, hogy mi vagyok. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen mást is láttam rajta, az pedig nem más volt, mint a félelem. A színtiszta félelem, amire eddig vártam és most végre a saját szememmel láttam. Már nem voltunk messze a rettegéstől és ez felvillanyozott. Akármennyire is küzdeni akar ellen, akármennyire is tartani akarja magát előttem, úgyis be fog nála következni ez a csodás állapot és majd akkor, ha látom a szemében, csakis akkor fogom abbahagyni ezt a beszélgetést.
- Nem akarod inkább majd Damontől megkérdezni, ha már úgyis az ágyasa voltam? - nevettem és gondolkoztam rajta, hogy kijavítom, mert az, hogy én voltam az ő ágyasa, nem egy jó megfogalmazás. Aztán mégis inkább ráhagytam a dolgot, ennyi pontatlanságot csak megengedhetek neki - Az egy érdekes beszélgetés lenne nektek. - elmosolyodtam és vártam a reakciót, de amikor láttam, hogy ő finoman szólva sem vevő erre az ötletemre a mosolyom elhagytam és színpadiasan felsóhajtottam - Na jó! De ez így feleannyira sem lesz izgalmas... - a nagy bemutatkozás előtt még kortyoltam egyet a kávémból és újra visszahelyeztem az elbűvölően ördögi mosolyomat - A nevem Miranda Cole és őszintén mondhatom, nagyon örülök hogy találkoztunk Elena!

A pillantásommal az ő szemeit kezdtem el fürkészni. Általában meglátom mások szemében az igazat, de mint kiderült ez most nem fog beválni. Viszont annyit láttam rajta, hogy valamin elgondolkodott. Bár azt tudtam, hogy akármit is mond nekem biztosan nem fogja az igazat mondani. Amit eddig belőle láttam biztos voltam benne hogy ő nagyon messze áll az ártatlanságtól. A gondolataim elkalandoztak és már csak félig-meddig hallottam hogy megszólalt már.
-A sok talán szó, amiből akármi is kisülhet. Viszont mindketten tudjuk, hogy mindegy mit mondasz nekem mindkettőnk részéről nézve.
Mondtam kicsit nyugtalanul, de aztán egy pillanat erejéig visszatért a magabiztosságom, viszont ez hamar szerte foszlott. Ez a mai nap valahogy semmikép nem akar jobb lenni. Miközben rápillantottam azon gondolkodtam, hogy hogyan is szólhatnék Stefan-nak az ő tudta nélkül, de erre semmi esélyt nem láttam. Valahogy egyedül kell megoldanom ezt a helyzetet. Amikor viszont újra megszólalt nem tudtam mit reagálni rá, de talán nem is akartam. Egyszerűen azon töprengtem, hogy hogy lehet valaki ember és ennyire szörnyeteg. Próbáltam megérteni vagy rájönni az okára viszont Stefan már egy jó ideje elmondta nekem azt hogy ahhoz, hogy valaki így viselkedjen nem kell ok hanem csak egy rossz ismeretség... jelen esetben pedig ez nem más mint egy törekvő vámpír hölgy. Ezzel nem is foglalkoztam többet hiszen ő csak egy újabb idegen aki csak ártani akar nekem. Nem szabadna törődnöm vele. Egyre csak hallgattam őt és bár nem volt kedvemre nem sokat tehettem ez ellen. Viszont ahogy meghallottam frappáns kis ötletét egyáltalán nem örültem neki. Damon igen a barátom és mint barát és Stefan testvére közel került hozzám, viszont azt ő is nagyon jól tudta, hogy nem értek egyet az életével és amit kezd vele. Mint barát persze mellette állok, de ettől még nem helyeslem amiket tesz.
-Nagyon humoros, de akárhogy is Damon-nel nem ilyen dolgokat fogok megvitatni. De félre téve a viccet talán nem kéne izgalmasnak lennie mindennek.
Mondtam neki egy kicsit lazában majd elkezdtem inni a kávémat. Nagyon finom volt... mint mindig. ezért is szerettem ide jönni viszont a lány megerőltette magát és végül elárulta a becses nevét.
-Szóval Miranda... nehéz volt megtenni? Őszintén? Ez kicsit fura hallani tőled.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A kis Elenanak

Megvontam a vállam, majd torkomból egy halk kacaj tört fel, ami alig tartott talán egy másodpercig. Abban teljes mértékben igazat adok neki, hogy engem ugyan mit sem izgat, hogy éppen mit mondok neki, hiszen engem csak a hatás érdekel, amit kiváltok a szavaimmal. Viszont, hogy őt ne érdekelnék az én jól irányzott mondataim, amikkel képes vagyok szinte mindenkit a félelem legmélyebb szakadékaiba taszítani? Azt kötve hiszem! Bármennyire is biztonságban érzi magát az ő drága vámpírjai között, ők most nincsenek itt és egyébként is... Mégis mit tudnának ők tenni ellenem? Aláírom, hogy gyorsak, erősek és ott vannak azok a cuki macskafogaik is, de én Miranda Cole vagyok az erős és még annál is gonoszabb boszi. Még, ha túlerőben is vannak most, hamarabb égetem őket porrá, minthogy a nyakam közelébe érjenek. Tehát nem tudom, Elena miben is bízik. Biztos vagyok benne, hogy még most sem tudja, hogy milyen veszélyes is vagyok... Milyen rossz lesz neki, ha majd rájön erre... Ez annyira elszomorító, meghasad szegénykéért a kicsi szívem! Rendben. Talán ez azért még magamhoz képest is túl sok volt, de úgy imádom a szarkasztikus énemet, mert minden helyzetben tökéletesen hasznos tud lenni. Csak az a kár, hogy mások annyira nem szokták értékelni. Nem is értem, miért. Szerintem az nagyszerű poén, ha ugratom egy kicsit az embereket mielőtt végeznék velük, de ők ezt nem így szokták gondolni... Ne is mondjátok, tudom, hogy rettentően gonosz vagyok!
A szemem forgattam és még egy színpadias sóhajt is megengedtem magamnak. Mi ez a felfogás? Még, hogy nem kéne mindennek izgalmasnak lennie? És akkor mégis milyen legyen az élet? Üljünk otthon csendben a kanapén egy tökéletesen unalmas pasi mellett és gondolkozzunk a lét érdekfeszítő kérdésein? Aztán, ha a nagy gondolkodás közben megcsörrenne a telefon olyan papucsok lennénk, hogy még felvenni sem mernénk, nehogy valami izgalmas dologra akarjanak rávenni minket. Légyszíves Elena ne legyél már ilyen ünneprontó! A legjobb dolog, ami az amúgy teljesen értéktelen életedben történhetett, hogy belecseppentél a mi természetfeletti és misztikus világunkba, te meg itt panaszkodsz. Én bezzeg mit meg nem adtam volna érte, ha a boszorkánnyá válásom előtt is tudhattam volna ezekről a dolgokról. Bizonyosan sok minden másképpen alakult volna az életemben... Valószínűleg a szüleim kicsit előbb távoztak volna a másvilágra. Hmm... Azért nem panaszkodom, legalább így én küldhettem át őket arra klassz kis helyre.
- Kérlek Elena! Izgalom nélkül mégis mi értelme lenne bárminek is? - tettem fel egészen egyszerűen ezt a költői kérdést és nagyon reméltem, hogy ezen elgondolkozik. Ha már megadatott neki, hogy tudhatja, mi bujkál a világ hatalmas színfala mögött, akkor ne siránkozzon, hanem inkább becsülje meg! Különben csak olyan lenne, mint a többi tudatlan ember. Lenne egy teljesen átlagos kis élete és az lenne a legnagyobb gondja, ha dobja a pasija. Ezzel szemben ezek a dolgok már eltörpülnek és inkább az élete miatt aggódhat, de legalább izgalmasan éli, ameddig lehet. Sokkal élvezhetőbb ez az élet, nem?
Nem repestem, amiért el kellett árulnom neki a nevemet, de ha nem teszem, az valószínűleg megölte volna a "buli" hangulatát. Pedig beláthatta volna, hogy az sokkal jobb lett volna, ha nem árulom el. De most komolyan csak képzeljétek el, mikor leül Damonnel és elkezdik találgatni, hogy vajon ki lehettem, aztán Damon biztosan hamar rájött volna és Elena lett volna az egyetlen, aki akkor láthatta volna a reakcióját. Na tessék, én ilyen jó szórakozási lehetőséget ajánlok fel neki ő pedig csak egyszerűen eldobja. Ez is bizonyíték arra, hogy Elena nincs tisztában az élet igazi élvezeteivel és, hogy nekem nem kell jónak lennem, hiszen egyszer akarok az lenni és akkor sincs rá igény. Akkor inkább megmaradok a jól megszokott "bad girl" stílusnál, azt már úgyis tökélyre fejlesztettem.
- Azért ne hidd, hogy annyira ismersz! - megráncoltam a homlokomat és ismét beleittam a kávémba - Lehet, hogy számító vagyok, manipulatív és gonosz is, de amit mondok, azt a helyzetek többségében komolyan is gondolom. Bármely nehéz is elhinni, nem vagyok én egy hazug dög... - oldalra billentettem a fejem és kicsit elgondolkodtam. A megfogalmazás most sem volt igazán helyes - Jobban mondva, hazug nem vagyok. - felkacagtam és a mosoly a nevetés után sem halványult az arcomról. Miért is ne mondanék mondanék neki igazat? Ha jól meggondolom eddigi beszélgetésünk alatt még egyszer sem hazudtam neki, csak éppen nem a teljes igazságot mondtam el neki. Ez a két dolog nem ugyanaz, hiszen az még nem hazugság, ha nem osztok meg vele mindent. Ráadásul semmi valótlant nem állítottam sőt, még a vártnál őszintébb is voltam vele, hiszen megtudhatta, hogy kapcsolatban állok Katherinenel és még Damonról is meséltem neki, pedig azt nem is kérdezte. A végén még kiderül, hogy a legtöbb dolgot el is mondtam neki magamról... Akkor most tudjunk meg róla is pár dolgot! - De ennyi elég is rólam, rólad még alig beszéltünk. - jelentettem ki társalgó hangnemben, mintha csak ismerkednénk és már el is kezdtem gondolkozni az első kérdésemen... Csak aztán válaszoljon is rá, mert különben muszáj lesz kényszerítenem. Bocs, de nem bírom a visszautasítást - Mondjuk, mi a helyzet a szüleiddel? - kérdeztem élénk arckifejezéssel, aztán az ajkaim gonosz mosolyra húzódtak - Tudom, hogy John kórházba került amiatt a sajnálatos baleset miatt, de Isobelről nem sokat hallottam...

Ahogy beszéltem csak arra lettem figyelmes, hogy egy ördögi nevetés tört ki belőle, már ha nevezhetem így. Úgy éreztem, mintha maga az ördög ülne előttem, de egyre idegesebb lettem amit nem vettem jó jelnek. Próbáltam lehiggadni, mert egyre jobban tudomásul vettem, hogy Miranda nem is olyan jó boszorkány mint Bonnie. Ha hasonlítanom kéne Miranda-t valakihez akkor ezerszer inkább lenne a választottam Katherine. Próbáltam lenyugodni, hiszen nem lenne jó ha a végén idegesebb lennék a kelleténél is. Akkor avval csak az érném el, hogy ő győzött és ezt nem engedhetem meg. Így is elég magabiztos és persze van is oka rá.
-Talán igazad van ebben Miranda, de neked és nekem az izgalom teljesen mást jelent.
Mondtam el neki a véleményemet majd beleittam a kávémba. Már csak ebbe menekülhettem. Vártam a reagálását arra, hogy milyen jellemzőket soroltam fel rá. Bármennyire is szorongva éreztem magam nem érdekelt. Magabiztosságot mutattam felé, de belül féltem nagyon is. Feltételezzem, hogy ez neki is feltűnt, de meg sem szólalt.
-Ebben is igazad van... nem ismerlek és van egy olyan érzésem, hogy nem is szeretnélek megismerni téged. És ez fordítva is igaz Miranda. Már megbocsáss, hogy ha ez a véleményem rólad, de nem hiszem hogy te tettél volna bármit is hogy más legyen a véleményem rólad.
Válaszoltam nyugtalanul, de közben megválogattam a szavaimat is. Próbáltam higgadt maradni továbbra is, de ez a terv egyre jobban elhalványult. Ha a közelében vagyok akkor valahogy nem tudok megnyugodni. Akármennyire is olyan boszorkány mint Bonnie nem tudok vele kedves lenni vagy akár barátságos. De azt ő kezdte, úgy hogy magának is köszönheti. Bár nem hinném, hogy zavarná a dolog, vagy hogy én mit gondolok róla.
-Rólam? Nem hiszem, hogy érdekel és ha valami velem kapcsolatban érdekel azt úgy is tudod már. viszont ha nem tudod akkor kiszeded valakiből. Nincs igazam?
Emeltem rá a tekintetemet majd újra belekortyoltam a kávémba ami lassan kiürült. Fogalmam sem volt mi tévő legyek. Nem voltam még ilyen helyzetben pláne azok után hogy Stefan annyira védd engem. És erre tessék ez történik velem.
-Először is Miranda John és Isobel nem a szüleim. Az igazi szüleim azok akik felneveltek nem pedig akik eltűntek az életemből. Remélem világos volt.