Folyópart

Caroline Kisasszony

A Hold már fogyóban volt,igaz csak egy miliméter tűnt el belőle,de nekem az épp elég volt ahhoz,hogy ismét ember legyek.A mai napig képtelen vagyok hozzászokni,hogy mi lett belőlem.Néha undorodom magamtól,néha pedig büszkeség tölt el.Ambivalens érzékkel teli ember vagyok...nehezen,de állásba tornáztam magam,leporoltam a testem és elindultam a folyó irányába.A lehelletem látszott és mintha reszkettem is volna,de talán csak az előbb átéltek miatt.Leguggoltam a part szélére és onnan néztem,ahogy a Hold megcsillan a sebes sodrású folyó víztükrén.Aztán hirtelen belemártottam a kezem és megmostam az arcom.Nem mondom,hogy felüdültem tőle,de jól esett.Próbáltam nem arra gondolni,hogy mit tettem fél órával ezelőtt,de örökre bevésődött az agyamba.Eddig sikerült megúsznom azt,hogy ne öljek embert,most mégis megtettem.Megtettem és iszonyat rosszul érzem magam.Nem bírtam tovább és leültem a part szélére,felhúztam a térdeim és a fejemet ráfektettem.Arra gondoltam,mikor még minden normális volt,nem kellett azzal törődnöm,hogy minél hamarabb otthagyjam a házat,ha telihold lesz.Nem tűntem el éjszakára,hogy aztán másnap anyám kérdésekkel bombázzon,én meg valami ócska hazugsággal álljak elő neki.De ők ezt nem értik meg...Nem tudják,min megyek keresztül és amíg csak el tudom titkolni,megmaradok nekik Alex,a fiúk.
Alig ülhettem ott 5 perce így,mikor gally roppanást hallottam.Állásba ugrottam és a sötétséget kémleltem.
-Előbújhatsz...rohadtul nem félek! - Ordítottam az erdő mélye felé,miközben reszkettem.De nem a félelemtől,csupán a fagyos időtől.
-Na mi az? - Kérdeztem kitárt karokkal és vártam.

Már tegnap tudtam, milyen nap lesz ma. Nem arra értem, hogy hétfő vagy péntek, hanem arra, hogy Telihold. Csupa nagybetűvel, mivel ilyenkor a farkasok átváltoznak, és enyhén szólva nem tesz jót nekünk a harapásuk. Nem is tudom, mi vett rá, hogy közvetlen a telihold elmúltával sétálni induljak. Talán csak a gyönyörű Hold tette, ami akármennyire is veszélyes rám nézve, akkor is vonzott magához hűvös szépségével. Az sem érdekelt mi van rajtam, úgy ahogy otthon voltam – farmerben és egy pólóban -, elindultam egyedül gyalog.
Először a parkba mentem, de senki sem volt ott, miért is lett volna? Az éjszaka közepén? Csak én vagyok olyan nem-normális, hogy egyedül bolyongok, és ez még veszélyes is. Ráadásul meg is szomjaztam… Kár, hogy nincs itt senki sem. Majd keresek én valakit, akinek a véréből ihatok pár kortyocskát, most még csak ölni se akarok… annyira.
Tovább folytatom az utamat az erdő felé… Úgy látszik, keresem a veszélyt. Közvetlen telihold után az erdőbe megyek, vért szerezni… Gondolom, van néhány visszaváltozott, dühös farkas, de a kulcsszó, hogy visszaváltozott. Még így, hogy nem is vagyok olyan idős, simán legyőzőm őket. Gyorsabb, szebb és erősebb is vagyok. Vagy legalábbis ebben reménykedem.
Ahogy közeledem a folyóhoz, meglátok valakit a parton ücsörögni. Megmossa az arcát, és ahogy ki tudom venni, nincs rajta sok ruha… Sőt talán didereg is. Csak nem egy farkassal hozott össze a sors?? Csendben, mozdulatlanul figyelem, hátha észre veszek árulkodó jeleket, de eddig még semmi… Azt hiszem, inkább nem kísértem a sorsomat, és elmegyek. Meg is fordulok, és teszek néhány lépést, mikor hallom, hogy a fiú felpattan és elkezd beszélni hozzám, bár nem tudja, hogy pontosan hozzám szólt. Ennyire hangosan indultam el, vagy csak jó a hallása…? Nem tudom eldönteni. Most itt az esély, hogy elmenjek, ne tegyek benne kárt, és ő se bennem. Elfuthatnék, de nem teszem.
- Pedig lehet, hogy kellene… - felelem a kérdésére, miközben kilépek a fák árnyéka alól. Akár ember, akár farkas, akár bármilyen más természetfeletti lény, valószínűleg gyorsabb és erősebb vagyok nála, tehát nekem nincs mitől félnem, neki annál inkább lenne.
- Hogy telik az éjszaka? – kérdezem gunyorosan. Annyira könnyű célpont lenne, ahogy előttem áll a karjait széttárja, csak egy jól irányzott harapás egy másodperc törtrésze alatt vége mindennek.

Nem gondoltam volna,hogy teliholdkor bárkibe is belebotlok.Főleg nem egy lányba,aki most előmerészkedett a fák közül.Persze miután visszavedlettem emberré.Elég lesz annak a két szerencsétlennek az arcát elfelejtenem,nem kell,hogy még Őt is bántsam.Ahogy előjött a sötétből,a Hold egyszerre megvilágította szőke haját,ami csak úgy csillogott a fényétől.A szemem elég jó volt ahhoz,hogy észrevegyem,mennyire csinos.Azt nem tudom,Ő látta e,de egy gyors pillantással végignéztem rajta,majd egy féloldalas mosolyt jelent meg az arcomon.Aztán magamra néztem és a mosolyom el is tűnt.Egy kosz voltam és ott feszítettem egy kisgatyában,miközben a leheletem is látszott.Biztos nem normálisnak néz,de ahogy megszólalt,tudtam,hogy van benne valami,ami nem hagy nyugodni.Talán az,hogy túl bátor...egyedül kijönni az erdőbe,éjszaka ráadául és még én is itt vagyok.Mindenesetre azért válaszoltam neki,de csak miután keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt.
-Nekem kellene?Szerintem inkább neked. - Bátor húzás volt,de tettem egy lépést felé,Ő viszont nem mozdult.Ez megint csak meglepett.Elég magas vagyok,izmos és tekintélyt parancsoló,mégis itt áll velem szembe ez a csaj és még csak meg se rezdül.
-Amint látod,nem a legjobban. - Válaszoltam kimérten és közben azon gondolkodtam,hogy le kéne lépnem innen.Minél hamarabb,nehogy anyámnak feltűnjön,hogy az ami az ágyamban van,az nem én vagyok,hanem 3 párna.Mégsem tudtam mozdulni anélkül,hogy nem kérdeztem volna vissza.
-És te mit keresel itt?Ráadásul éjszaka az erdőben....egyedül. - Néztem rá felhúzott szemöldökkel,mosolyogva.Talán most egy kicsit ráijesztettem és magától elmegy.Akkor legalább úgy mehetek el a cuccaimért,hogy senkinek sem fedem fel a tutibiztos búvóhelyem.

Ahogy kiléptem az erdőből egyszerre közelebb is kerültem a titokzatos idegenhez. Látásom egyébként is nagyon jó, de ebből a közelségből előkerült teste minden részlete. Igen a testéé, hiszen csak egy rövid gatya volt rajta. Meg kell mondjam, nagyon jól nézett ki, persze azt leszámítva, hogy tiszta kosz volt. Elég hideg van, még a leheletünk is látszik, ő pedig csak egy rövid gatyában… és nem úgy tűnik, mintha fázna. A hallása nagyon jó, hiszen meghallotta a viszonylag halk lépteimet az erdőből, elég nagy távolságból, és a látása is kiváló, mert láttam, hogy az előbb végig mért…
Egyre biztosabb vagyok benne, hogy egy farkassal találkoztam itt és most. Hiszen miért ülne egy jóképű, izmos, szexi pasi az éjszaka közepén koszosan és félmeztelenül a folyóparton közvetlen telihold után? Biztos lehet más oka is, de nem hiszek a véletlenekben, ő itt egy farkas, érzem legbelül. Túl sok minden szól e mellett. Igazság szerint még mindig meg van az esélyem, hogy elfussak, de miért tenném? Hiszen jelen pillanatban én erősebb vagyok, mint Ő, akármennyire is vérfarkas, még csak most változott vissza, az ilyesmi megviseli őket, gondolom én.
- Nekem? Egy farkastól…? – ha tévedtem hülyének fog nézni, de nem tévedhetek. Ha mégis megtörténik… Akkor nagyot csalódok önmagamban, de legalább meg lesz a mai vacsim… Mostanság úgy se nagyon volt alkalmam még-élő emberből lakmározni, már-már kezd hiányozni az-az érzés, amikor belémélyesztem a fogaimat, és ő felsikít. Komolyan mondom, az felér egy orgazmussal.
- Hát igen, lehet, ha kevesebb ruha lenne rajtad, jobban éreznéd magad… - sokat sejtetően elmosolyodok, közelebb lépek hozzá és végig mérem tetőtől-talpig. Hát igen, és én is lehet jobban érezném magam… Egyrészt a szomjúságomat is csillapíthatnám, másrészt pedig a másirányú vágyaimat is kiélhetném.
- Nem vagyok egyedül, most már – tökéletesen kerültem ki a kérdését, neki nem feltétlen kell tudnia, hogy én vámpír vagyok… Csak egy lány, aki túl sokat tud, és túl merész, hogy telihold idején az erdőben mászkáljon.

Egészen addig fölényes álltam vele szembe,míg ki nem mondta azt,amire a legkevésbé számítottam.Egyáltalán nem gondoltam volna,hogy egy "ilyen" lány egyből leolvassa rólam,mi vagyok.Az "ilyen" lányok inkább a hajukkal,ruhájukkal és sminkjükkel foglalkoznak,de úgy látszik,rombadőlt a róluk alkotott véleményem.Megkövülten álltam ott,próbáltam nem lebuktatni magam,figyeltem az arcvonásaimra.Most jött el annak az ideje,hogy tettesem a hülyegyerek szerepét.
-Farkas? - Nevettem fel. - Szerintem túl sok filmet nézel.Futni voltam... - Hazudtam gyorsan,de elég átlásztó volt,úgyhogy hozzáakasztottam még pár baromságot.
-Teliholdkor állítólag az ember jobban edzésben marad. - Vágtam egy mosolyt,majd lazábbra vettem a figurát és zsebretettem a kezem,de akkor meg hirtelen huncutul elmosolyodott,én meg késztetést éreztem arra,hogy akaratlanul is közelebb lépjek hozzá.Vonakodtam pár percig,majd elindultam feléje és közvetlenül előtte megálltam.Nem gondolkodtam egy percig sem,eszembe se jutott,hogy akár az ősi ellenségem lehet,csak annyi,hogy itt áll velem szembe egy káprázatos szépségű lány,én meg rövidgatyában.
-Alex vagyok. - Mondtam higgadtan és közben az ajkait néztem,onnan a szemem elkalandozott lefelé,aztán újra vissza a szemeibe.

Láttam az átsuhanó zavart az arcán. Bár szavakkal tagadja az állításom, mégis… Érzem, hogy igaz, amit mondtam. A testbeszéde és az összes eddigi cselekedete erre mutat. És még ez a hülye kifogás is… Futni, mert teliholdkor jobban edzésben tart? Ne nevetessen már! Ha már azt nem nézi ki belőlem, hogy tudok a város természetfeletti lényeiről – sőt, én magam is közéjük tartozom -, legalább azzal ne sértsen meg, hogy a futásról mond valótlan állításokat! Nem vagyok elég szőke ahhoz, hogy ezt kinézze belőlem?

- Futni? – a szemöldököm a lehető legmagasabbra fut, és egy szarkasztikus mosoly jelenik meg az arcomon. – Kérlek… Ne nézz ennyire ostobának! – lágyan elmosolyodok, majd úgy döntök, belemegyek a kis játékába. – Na jó! Tudod, mit? Legyen… Akkor már csak azt nem értem, hogy lehetsz ilyen koszos a futástól? – a futás szót szándékoson hangsúlyozom ki, még véletlenül se higgye, hogy egy pillanatig is elhittem a kis sztoriját. Talán régebben még el is hittem volna, de mostanra elég alaposan megváltoztam. Nem vagyok már többé az a naiv kis szőke, a Grillből. A kérdés csak az, hogy előnyömre, vagy hátrányomra vált ez a sok változás…? Ez döntse el mindenki maga. Én szeretem ezt az énemet, és ha jól gondolom, akkor Miranda és Katherine is jobban szereti az új Carolinet. Terveim, céljaim vannak, és határozottabb vagyok, mint bármikor máskor. Tudom, mit akarok – persze az esetetek többségében, eddig is tudtam, de most már sokkal konkrétabb vagyok - és nem félek bárkit felhasználni ennek az elérésében. Gonosz vagyok…? Tudom.

Az „enyhe” célzásom után hirtelen odasétál hozzám, őszintén szólva kicsit meglepődtem rajta, nem ezt vártam. Bár igazából nem tudom mit vártam, de semmiféleképpen sem azt, hogy csak ilyen lazán ide sétál, és hanyagul végig mér. Láthatóan át sem futott a fején, hogy esetleg én is valami természetfeletti lény lehetek… na nem mintha ez túlzottan zavarna – csak kicsit furcsállom. Ha nem lennék hozzászokva, hogy megbámulnak, biztos zavarba jönnék azon, ahogy végig néz rajtam. Szinte végig perzsel a tekintetével. Nagyon tetszik nekem ez a fiú… - még ha farkas is. Pedig elméletileg ősi ellenségeknek kellene lennünk. De nem minden teliholdkor találkozik az ember, ilyen szexi pasikkal a folyóparton. Jajj, most úgy úsznék egyet! A majdnem telihold alatt a vízben…
Talán kezdek romantikus lenni? Ezt azért kétlem, inkább csak kíváncsi lennék, mit szólna, ha hirtelen belefutnék a vízbe… Bár nyilvánvalóan magammal rántanám őt is, mert az egyedül nem lenne buli. És akkor csak futnék, majd belevetném magam a vízbe, ő meg jönne velem, úgy megnézném az arcát! Ezekre a gondolatokra elmosolyodom, még valami nevetésféle is elhagyja a számat, kicsit fura lehet ahogy itt kuncogok, de nem tudom visszafojtani, és talán nem is akarom. Vajon mire gondolhat most? Nem vagyok benne biztos, hogy tudni akarom, de kíváncsi vagyok.

- Caroline – kicsit félredöntött fejjel válaszolok neki. A tekintetemet erősen a tekintetébe fúrom, le se nézek, úgy nyújtok neki kezet. Talán nem ide való… Hiszen ő épp rövid gatyában van, én meg az előbb tettem neki félreérthetetlen célzásokat, de akkor is szeretek kezet fogni. Sok mindent elárul a tulajdonosról: az sem jó, ha túl laza, mert gyenge, határozatlan jellemre utalhat, viszont ha túl szoros a kézfogása, az jelentheti azt, hogy erőszakos vagy uralkodásra hajlamos. Persze ezek elég messzemenő következtetések, nem akarok bele esni abba a hibába, hogy esetleg tévesen ítéljem meg, csupán néhány szaváról vagy mozdulatáról.

Tudtam, hogy azzal, hogy hazudok neki, már ellőttem minden esélyem. De nem volt más választásom. Honnan tudjam, hogy Ő nem vámpír? Elég viccesen hangzik, hogy ez az én számból csak így kijött. Elvileg gyűlölnöm kéne őket, de valahogy még egyel sem sikerült összetalálkoznom. Az, hogy a könyvek írnak róluk, mert rengeteg könyv ír a vérfarkas vs. vámpír harcról, nekem nem elég. Legalább egyel kell, hogy találkozzak. Mélyen a szemébe nézek, mintha onnan bármit is ki tudnék olvasni. A próbálkozásom kudarcba fullad. Semmi érzelem nem látszik a lány szemében, ami kicsit megijeszt. Most azonban annak van az ideje, hogy kimagyarázzam magam, miért állok itt ebben a ruhában, koszosan. Éjjel a folyóparton. Azt nem vette be, hogy futottam, most jöhet valami ennél is bénább kifogás. Legalábbis ami a koszosságomat illeti.
-Van itt pár kiálló faág, az egyikben megbotlottam és hát...volt itt egy...vizenyős rész. - Mutogattam az erdő sűrűje felé. Ennél gázabb szöveget tényleg nem tudtam volna kitalálni. Ott álltam tőle egy lépés távolságra,aztán váratlan dolog történt. A keze elindult felém arra várva, hogy az én kezem megfogja. Nem sokkal a kézmozdulat után a nevét is megtudtam...Caroline. Gyengéden kezembevettem az övét és megráztam.
-Örvendek...még ilyen hülye helyzetben is. - Féloldas mosoly jelent meg az arcomon. Ez az a mosoly, amitől a csajok általában elolvadnak, Ő mégis határozottan állt velem szembe, de a kezét képtelen voltam elengedni. Furcsa érzés kerített hatalmába, amitől tennem kellett valamit. Mozdulni nem tudtam tőle, ezért a kezénél fogva magamhoz rántottam. Karjaimmal átfontam a derekát és megcsókoltam. Vagy ez lesz életem utolsó teliholdas estéje vagy életem legvadabb éjszakája egy ismeretlen lány társaságában. Veszítenivalóm nincs....

Egy újabb kifogás. Vajon mikor veszi észre, hogy akármit is mond, nem fogom elhinni? Tudom, amit tudok. Attól még, hogy szőke vagyok, nem kell hazugságokkal traktálni. Elég világosan a tudtára adtam, hogy tudom a kis titkát. Erre ilyen béna kifogásokkal próbál védekezni. Elesett az erdőben, meg futkározott. Persze, persze. Még az elesett része igaz is lehet sőt, ha úgy nézzük, akkor még a futás része is rendben van. Csak folyton kihagyja azt a részt, hogy farkas. Pedig nem hiszem, hogy ilyen hamar elfelejtette volna azt, aminek nem rég lett vége: a Teliholdnak. Főleg, hogy a nyomai még a testén is látszanak.
- Egy pár kiálló faág tényleg van az erdőben… – szerintem, ha akartam volna, se tudtam volna ennél szarkasztikusabb hangot megütni.
Azt furcsállom a legjobban, hogy eszébe se jutott, hogy akár én is valami természetfeletti lény vagyok. Hiszen akár farkas is lehetnék… És ha valaki ilyen konkrétan rávilágít a dolgokra, mint én, az nyilván tájékozott. Szóval vagy maga is az, vagy ismer valakit. De láthatóan Őt ez nem nagyon érdeklik, vagy legalábbis nem nagyon mutatja. Engem pedig ez végül is nem zavar, hiszen így nem jön rá a titkomra, ami lényegében az ő titka is.

Mintha valami kis meglepettséget láttam volna felvillanni az arcán. Talán nem számított rá, hogy kinyújtom felé a kezem. De nem hagyta, hogy csak sokáig a levegőben tartsam, egész gyorsan megrázta azt. Még mindig csak őt néztem, nem a kezeinket, mikor megszólalt.
- Azt hiszem, én is örülök. Nem biztos, hogy tetszett volna, ha farkasként találkozunk – erről a mondatról higgyen, amit akar. Ha azt akarja kihallani belőle, hogy ember vagy boszorkány vagyok, azt fogja. Ha vámpírnak vagy farkasnak hisz, akkor meg azt. Lényegében semmilyen fajnak sem túl előnyös egy átváltozott vérfarkassal való találkozás.
A mondata után egy olyan mosolyt villantott felém, amitől még a szavam is elállt volna, ha beszélek. Mivel nem beszéltem, ezért a hatás elmaradt, legalábbis számára. Vagyis hát nem teljesen, mert erre a mosolyra nekem is el kellett mosolyodnom. Főleg, hogy a kezemet még mindig a kezében tartotta, mintha el sem akarná engedni. Nem mintha ellenemre lett volna, sőőőt…

Ekkor valami olyat tett, amire nem számítottam. De tényleg. Sose gondoltam volna, hogy megcsókol. A kezemnél fogva húzott magához, majd átkarolta a derekamat. Hirtelen leblokkoltam, pedig azért elég jó a reakciós időm. Pár pillanatig, csak álltam ott a karjai között, majd visszatértem magamhoz és visszacsókoltam. A karjaimat a nyaka köré fűztem és úgy élveztem a csókot. Őszintén szólva fogalmam sincs, miért csinálom, hiszen végeredményben az ősi ellenségemet csókolgatom az erdőben, nem sokkal telihold után. De egyáltalán nem volt ellenemre ez a dolog. És miért zavarna, hogy farkas? Hiszen ártani nem tud nekem, Ő pedig azt sem tudja, hogy vámpír vagyok, szóval akkor…? Nem kellene, hogy ilyeneken törjem a fejem, és nem is töröm. Csak élvezem a dolgot és egyre szenvedélyesebben csókolom.