Főtér

Miután a könyvtárban megszedtem magam jó pár könyvvel elindultam hazafelé. Úgy 5 óra felé járhatott, mert a nap már igencsak lent járt. Végigbattyogtam az utcán, aztán megláttam a főteret és nem bírtam ki, hogy ne menjek oda. Leheveredtem egy fa tövébe és előkaptam az egyik könyvet, amit most szereztem be. Csend és nyugalom volt a környéken így zavartalanul olvashattam. Úgy éreztem végre boldog vagyok, és ez eddig az egyetlen ilyen nap az átváltozásom óta. Pár perc múlva felhúztam a térdeim és a fejem a fának támasztottam, hátha így kényelmesebb, és azt hiszem, megtaláltam a tökéletes pózt. Belevetettem magam a könyvbe, ami a szokásos lovagkoros-hercegnős-szerelmes-háborús témáról szólt, hisz manapság ilyeneket olvasgatok.

-Chloe.Hawk-

A városban járok felderítő úton, hogy felderítsem ezt a várost remélem, hogy lesz valami szép is nem csak ez az unalmas hangulat. A főtéren sétálva valami furcsa szag üti meg az orromat és érzek a közelben egy vérfakast. Nocsak régen találkoztam már egy vérfarkassal. Lassan csávósán el kezdek a lány fele haladni ami ott volt a fa tövében éppen könyvet olvasott.
Pedig nem jellemző rájuk az ész használata, amikor átváltoznak akkor ösztöneik hajtják őket. A lány teste nagyon jól néz ki, de ezt már az idő során megszoktam találkoztam én már szeretnél szebb nőkkel, de egyikükben sincsen semmi különös mindenik egyforma. Egyik sem érdemli meg a komolyabb érzelmeket.
A lány elé állok lenézek éppen egy buta könyvet olvas, ezek engem már nem érdekelnek hosszú életem alatt sok mindent megtanultam, olyanokat is amire egy könyv képtelen megtanítani.
Mi lenne a legjobb döntés ebben a helyzetben elbűvölni? Hát az úgy nem az élvezet ha nincsen éppen magánál. Megmozgatom hangomat majd egy kicsit vastagabb hangon megszólalok.
– Üdvözlöm hölgyem- köszöntöttem illedelmesen majd folytattam egy mély lélegzet után- nem találkoztunk mi már olyan ismerősnek tűnik.
Mondtam neki közben most látom először ezt a csajt, de se baj ha jól alakulnak dolgaink akkor lesz esélye megismerni engem közelebbről is. Ekkor egy gonosz mosoly húzódott el számon amit a lány nem vett észre. Valamivel beszélgető kapcsolatot kellet elkezdenem egyre gyakrabban futok össze lényekkel kezdem azt hinni, hogy ebben a városban nincsenek is közönséges halandók.
Ez miatt nem aggódom mert a vérfarkas vér is nagyon finom, egy kissé finomabb is mint a halandók vére. Kíváncsian tekintek rá, hogy vajon ki lehet, közben egy ártatlan képet vágva, hogy ne legyek számára olyan rémisztő. Nem szeretném már most megijeszteni ezt a lányt még a végén akkor el kellene siettetnem a vadászatomat, nekem nem számít, hogy mikor táplálkoztam.
Nem is azért táplálkozom, hogy oltsam vérszomjamat, hanem maga az élvezetért amikor a számban érzem a vér csodás vasas izét. Mikor érzés, hogy a meleg folyadék megy le a torkomon ez csodálatos.
Nem tudnám elképzelni ez az érzés nélkül az életem. Nem számítanak nekem mások érzéseim csak magammal törődöm és másokkal nem foglalkozom senkim sincsen és ha rajtam múlik nem is lesz soha jól meg vagyok én magamra is.
Egy dologra kíváncsi lennék, hogy miért éppen este olvas könyvet ez a lány hisz most már be van sötétedve mivel, hogyan csak most tudtam elmerészkedni a nap ártó sugarai elől. Arcomra ráerőltetek egy mosolyt, hogy még kedvesnek is tűnjek előtte.

-Stefan Ludger-


Épp egy olyan jelenetnél jártam, ahol a lovag beront a csatatérre, és nem lehet eldönteni, hogy most meg fogják ölni, vagy sem. Már azon gondolkoztam, hogy elindulok lassan haza, mert kezdett elég hűvös lenni, de ekkor megállt előttem egy srác, akit még életemben nem láttam, és az udvarias üdvözlés után a "nem találkoztunk mi már" szöveggel lépett elő. Éreztem, hogy valami nem oké a srácnál, de nem tudtam, mi a fene az. Elmosolyodtam és felnéztem rá, bár semmi kedvem nem volt ismerettséget kötni senkivel. Ráadásul tuti, hogy még nem láttam, mert elég jó az arcmemóriám és emlékeznék rá, főleg, mert egész jóképű.
-Szia. -mondtam mosolyogva és mégegyszer végigmértem a srácot. Jó kondiban van, ezt el kell ismerni, még ruhán át is látom.
-Nem, nem hiszem, hogy találkoztunk volna már. Biztos emlékeznék.- mondtam és tekintetem ismét a könyvre szegeztem. Még mindig az a rossz érzés fogott el, mintha minden idegszálam azt ordította volna, hogy "Húzz el innen minél gyorsabban." de egyáltalán nem akartam onnan elmenni, csak, ha majd nem látom a betűket. Mikor láttam, hogy még mindig nem akar eltűnni, összecsuktam a könyvet és elraktam a táskámba, aztán fölálltam és leporoltam a nadrágom. Megigazítottam a sapkám és elszedegettem a hajam az arcomból, amit a szél fújt oda az imént.
-Te idevalósi vagy?- jött a hülye kérdés a számra, hiszen mi más lehetne, ha itt rohangál a városban. Elég magas volt, jó egy fejjel magasabb, mint én, a szemei pedig gyönyörű barnák. Ha épp barátkozós hangulatomban lennék, biztos tetszene, de manapság teljesen elzárkóztam mindenkitől, és szinte már azt is elfelejtettem, mit kell olyankor mondani, amikor megismersz valakit.
-Amúgy a nevem Chloe.- nyújtottam a kezem felé barátságosan.
Úgy méregetett, mintha egy falat hús lennék és ez igencsak idegesített. Körbenéztem, de nem volt senki már ilyenkor odakint, és ez még inkább feszélyezett.

-Chloe.Hawk-

A lány föl nézett a könyv mögül és azt mondta, hogy nem találkoztunk valahogyan ezt a választ is vártam alaposan felmért. Látszik rajta, hogy még nem éppen ura képességeinek mert nem hiszem, hogy rá jött a dologra, hogy vámpír vagyok.
Na de se baj addig örüljön míg nem jön rá a dologra. Ha azt teszi amit szeretnék akkor még épségben az ágyikójában is halhat, de ha nem akkor az örömömre tesz és egy kicsit eljátszadozom vele úgy ahogy egy becsületes vámpírnak illik. Kérdésére egy kicsit megcsóváltam fejem, hát nem születtem itt és nem is szerettem volna, mondjuk ez a hely sokkal jobb ahol én születtem.
Végül is az a hely nélkül nem lennék az ami most vagyok. Szemeibe nézek közben szóra nyitom számat.
– Hát nem itt születtem ami azt illeti a tegnap érkeztem a városba.- mondtam neki majd utána folyattam én is a bemutatkozással mivel ő is bemutatkozott nekem- Az én nevem Stefn Ludger.
Mutatkoztam be én is neki láttam, hogy elpakolja könyvét tehát most már rám figyel ez jó nem tudom, hogy most mit kérdezzek olyan keveset tudok az itteni életről hátha tud mondani számomra valami olyat, ami segítségemre lenne.
– És ön itt született?-kérdeztem tőle miközben a lány körbe nézet és nem látott itt senkit a szemében láttam egy kis félelmet.
Na ez az már kezd félni a kis „cica” ez jó jel, de viszont itt a városban nincsenek vérbankjaim és be kellene szerelnem néhányat nem mindig szeretnék vadászni igaz, hogy élvezem a dolgot, de azért úgy is időmbe telik.
Meg kell szerez nem a város felet az uralmam remélem, hogy itt nincsen nálamnál erősebb ellenfél mivel, hogyan nincs kedvem hadakozni nálam erősebb vámpírokkal.
Remélem, hogy azért vannak a városban emberek is nem csak vámpír és vérfarkas lakta város ez mert nekem egyre jobban úgy tűnik. Közben egy újabb kérdés vetődött föl nekem amit meg kell kérdenem tőle.
– És milyen itt az élet?
Kérdeztem tőle kíváncsi vagyok rá, hogy mit fog válaszolni egyre több információt kell gyűjtenem, szememmel óvatosan ismét föl mérem a lányt ezt ő nem vehette észre. Viszont végső estere vámpír képességeimet tudom használni a lány ellen mivel, hogyan az elme manipulációhoz a hosszú idők alatt már bele tanultam.
Az idő csodákra képes olyan tökéletesre tudjuk fejleszteni képességeimet a hosszú időn keresztül, hogy ennek a dolognak sokan nincsenek tudatában. Közben letekintek a lányra újra, várván, hogy válaszoljon kérdéseimre amit föl tettem számára fölöttem a hold süt le ránk.

-Stefan Ludger-

Sosem találkoztam még vámpírral, de apám mesélt róluk, és egyre inkább elfogott az az érzés, hogy sikerült eggyel találkoznom. Eldöntöttem, hogy amíg erre nem találok bizonyítékot, nem teszek semmit, de óvatos leszek, hátha jót súgnak a megérzéseim.
-Igen, én itt lakok jó ideje.- mosolyogtam és azon töprengtem, mi a fenét mondhatnék még, de ekkor egy egész jó témát dobott fel a srác, ami dícséretre méltó.
-Az élet... hmm. Hogy is fejezzem ki magam? Elég érdekes.- mosolyogtam még mindig. -Az ember érdekesebbnél érdekesebb emberekkel találkozhat. Nyugodt kis hely ez, főleg nappal, éjjel viszont nem ajánlott egyedül kószálni, főleg nem az erdőben. -mondtam és máris úgy éreztem, hogy túl sokat árultam el az itteni dolgokból. A srác még mindig méregetett, amit nem tudtam, hogy a külsőmnek tulajdoníthatok, vagy valami másnak. Mindig is tapadtak rám a pasik, még akkor is, ha nem mutogatom magam, nem lepne meg, ha neki se lenne más a terve, mint fölcsípni.
-Szóval tegnap érkeztél. És ezelőtt, hol éltél?- indultam el az utcára vezető kis járdán ő pedig lassan sétált mellettem.
-Remélem azért tetszik a város.- fűztem még hozzá, és a válaszát vártam. Észre se vettem, hogy szinte teljesen besötétedett és már csak a lámpák fénye világítja meg előttünk az utat. Zsebre tettem a kezem és úgy battyogtam mellette. Úgy tűnik egész kellemes társaságnak bizonyul de, ha tényleg kiderül, hogy valami nem stimmel, azonnal rohannom kell haza. A legjobb az lenne, ha olyan helyen battyognánk, ahol sokan vannak, de itt, este ilyen nem nagyon van.

-Chloe.Hawk-

Válaszolt kérdésemre még, hogy este nem érdemes az erdőben járkálni kész röhej ez úgy hangozz mint egy figyelmeztetés. Nem tudja, hogy vámpír vagyok mivel, hogyan már el szaladt volna előlem, de ez felesleges lenne mivel úgy is utol érem és akkor be teljesül a sorsa. Az úton ahol sétálunk továbbra sincsen senki ennek örülök, nem is lesz senki mert közeleg lassan az éjfél és ilyenkor már mindenki otthon van a meleg lakásában nem pedig kint tartózkodik. Nem létezik nekem kellemes beszélgető társ mivel, hogyan nekem mindegy, hogy kivel beszélgetek úgy is felesleges. Mit mondjak neki, hogy hol laktam, föl soroljam neki az egész világot mert bejártam már Európát, Amerikát, Afrikát, Ausztráliát szinte minden helyen jártam már a sok év alatt. Rá nézek majd arra döntésre jutottam, hogy fölsorolok neki néhány várost.
– Hát úgy mondván egy „kalandor” vagyok szinte bejártam már az egész világot nem voltam sokáig egy helyt jártam már Los Angelesbe, Párizsban, Kairóban, Sydnyben egy szóval sok helyt.
– Egy évnél sehol nem tartózkodtam tovább, de azt hiszem, hogy itt fogok letelepedni és véget vetni „kalandor” életemnek.
Mondtam el neki a dolgot egy nem fűztem hozzá semmit a megjegyzéséhez, hogy veszélyes este járkálni ott. Nekem nappal veszélyes járkálnom nem pedig éjszaka, egy kicsit szórakozzak vele csak hadd lássuk gyorsan tud futni a kislány óvatosan rávezetem a dologra, hogy jöjjön rá, hogy vámpír vagyok. Kíváncsi leszek rá, hogy mi lesz a reakciója.
– És megkérdezhetem ha nem zavar a dolog, hogy hány éves vagy?
Tudom, hogy nem illik kérdezni egy nőttől a korát de azért megkérdeztem tőle kíváncsi voltam nem hiszem, hogy több lenne mint 20 de azért meg éri magát ez a kérdés. Főleg az ami utána fog következni. Szeretem rémületben tartani az embereket ez esetben az „ordasokat” amíg félnek tőlem addig nem mernek megtámadni és ez jó nekem. A félelem az egyik legnagyobb előny a harcban. Itt közöttünk nem lesz harc csak vadászat ő lesz az áldozat és én a vadász ugyan ki láthatna meg minket ilyenkor, én nem lenék furcsa ha meglátna valaki, de ha azt látnák, hogy a lány átalakul vérfarkas alakba na az föltűnő lenne. Ezt nem művelheti el a belvárosban és itt is előnyöm arcomon egy gonosz mosoly ült ki mikor rá tekintettem a lányra. Nem kell nekem a béke hanem csak a pánik és a félelem, de egyelőre csak is ennek a lánynak imádom a vér és a halál illatát ez a szag sosem megy ki az emlékezetemből. Amikor a harc téren jártam az Stalingradnál akkor a holtestek egymás hegyén hátán voltak az volt ám az igazi paradicsom.

Miután közölte, hogy kalandor életmódot folytat egyre inkább tudtam, hogy tartanom kell tőle. Mégis kik folytatnak ilyen életet? Sorozatgyilkosok vagy olyanok, akik nem szeretik, ha valaki jobban megismeri őket. Szerintem a srácra mind a kettő vonatkozik, így óvatos próbáltam maradni. Úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet, szóval ennyi előnyöm van, még akkor is, ha erősebb vagy gyorsabb.
-Jó lehetett. Én is szívesen megnéznék pár helyet.- válaszoltam kedvesen és tovább sétáltam. Már azon az úton jártunk, ahol haza lehet menni, és ennek örültem, kivéve azt a részét, hogy tudni fogja, merre lakom. Nem szívesen mutatom meg senkinek, hogy hol lakok, nem mintha csöves házban laknék, vagy ilyesmi, de maradjon csak titok a dolog.
-Találd ki, hány éves lehetek.- mondtam mosolyogva. El nem tudtam képzelni, mi a fenét akar tőlem ez a srác, de már alig vártam, hogy hazaérjek. Ha beszélgetni akarnék vele, megragadhatnám a "kalandor" témát, de ehez semmi kedvem. Jobban mondva manapság senkihez sincs kedvem. Hiába, hogy kedvesen válaszolgatok a kérdésére, valójában legszívesebben elküldeném a fenébe, de az nem én lennék.
-Tudod, lassan haza kellene mennem, szóval... -kezdtem bele a dologba és reméltem, hogy leesik neki, hogy leszállhatna már rólam.

-Chloe.Hawk-

A lány nagyon el szeretne menni a helyről ezt fejezi ki, de én éppen nem szeretném, hogy elmenjen. Szerintem a lakása fele tartunk mert itt már kezdenek gyarapodni a lakások.
Talán jobb is lenne most letámadni és el venni tőle amit szeretnék, de abban nincsen túl nagy élvezet. Változnak az idők mostanság, nem tudom annyira kiélvezni a vadászatot mint régen.
Akkor maga volt a csodálatos amikor levadásztam egy lányt és elvettem annak életét. Most ha meg ölsz valakit akkor már nyomoznak és nagyon kellemetlen. Viszont ezt az alkalmat most nem fogom elszalasztani kérdésre válaszolván megszólalok.
– Talán olyan 20 éves?- kérdeztem tőle majd közel hajoltam a füléhez és el kezdtem suttogni a fülébe- tudod én hány éves vagyok 234 -mondtam neki. Éreztem, hogy szíve verése fölgyorsult izmaim pattanásig feszültek ha éppen menekülni vagy támadni akarna akkor tudjam megakadályozni.
Nem képes arra, hogy egy ilyen fiatal vérfarkas sérülést okozzon nekem aki már 234 éves.
Érzem ahogy szívét elönti a félelem mikor biztos lesz benne, hogy vámpír vagyok, nem halaszthattam tovább mert akkor haza menekült volna és itt éppen egy hatalmas áruház előtt vagyunk ami már be van zárva. Innen nincsen ahová fusson és hát akárhová is megy úgy is utol érem és akkor megízlelem finom vérét.
Még mindig nem késő neki elkerülni ezt a dolgot csak éppen úgy kell cselekednie ahogyan én gondolom. Egyetlen rossz lépés és szemfogaimat belemélyesztem nyaki ütőerébe. Elhajolok a fülétől majd újra megszólalok.
– Nem hiszem, hogy értelme lenne elfutni, nem fog fájni ígérem.
Mondtam neki miközben arcomra gonosz kacaj ült ki szemeben egy sötét fény csillant föl ahogyan a szemébe néztem.
Ekkor jött elé igazi énem hagyom, hogy át vegye fölöttem a démon az uralmat. Tomboljon csak ahogyan akar nem fogom vissza fogni. Azt az egy dolgot várom, hogy elfusson, mert annál jobb érzés nincsen mikor a vadász üldözi az áldozatát. Velük szemben van egy sötét sikátor ahová éppen eléggé jól el lehet bújni. Remélem, hogy arra fogja venni az iránt mert akkor még könnyebb dolgom lesz mert nézőközönségtől sem kell tartanom.
Nézek rá továbbra is félelmetes szemmel közben szembe lépek vele és mélyen a szemébe nézek fogaim megnyúlnak támadásra készen állnak arra, hogy a lány puha bőrébe bele mélyesszem.
Ezt még nem teszem meg először megvárom cselekedetét.
Szemem sarkából körülnézek még egyszer a biztonság kedvéért, de nincsen senki tehát nem kell félnem attól, hogy valaki megzavarja kis játszmánkat a lánnyal. Olyan szívesen fogom megcsapolni a lány testét a finom vasas vértől.

-Stefan Ludger-

Ez a srác teljesen idiótának néz. Azt hiszi, kis kezdő vagyok, pedig ez nem így van. A megérzéseim nem csaltak, tényleg vámpír az ürge, de ez nem azt jelenti, hogy fejvesztve fogok futni előle. Csak játszok egy kicsit és kész.
-Azt hiszed, félek tőled?- vigyorogtam a képébe. Teljesen abban a hitben volt, hogy most összecsináltam magam és sikítozva el fogok futni, de nekem más járt a fejemben.
-Tudod, a helyedben óvatosabb lennék. Ha megtámadsz, újra harc lesz a vámpírok és a vérfarkasok között, és ezért a többi vámpír szét fogja rúgni a hátsódat.- mosolyogtam. -Mellesleg, nekem csak egy harapás és véged van, szóval békét ajánlok. Talán egyszer majd eljön az ideje, amikor ihatsz a véremből, de szerintem az ne most legyen.- mondtam magabiztosan. Ha van esze, akkor nem uszítja magára mindkét fajt, ha nincs, akkor sem fogom hagyni magam. Annyit már sikerült megtanulnom, hogy változzak át, amikor csak akarok. Az egyetlen bajom még mindig a teliholddal van. Olyankor sehogy sem tudom megakadályozni az átváltozást, de ez most nem is lényeg.
-Szóval, most mennék, de ne aggódj. Nem foglak elfelejteni. Még találkozunk.- kerültem és elindultam hazafelé. Reménykedtem benne, hogy nem követ, mert nem szívesen változtam volna most át de, ha muszáj, akkor megteszem. Nem biztos, hogy győztesként kerülnék ki a csatából, de legalább nem hagytam magam.

*Chloe.Hawk*

Azt hiszi, hogy megfélemlített engem nem érdekelnek sem a vámpírok sem a vérfarkasok. Eddig is magányos voltam és meg voltam mások segítsége nélkül és most is megleszek. Nem parancsol nekem senki és az igazat megalva ez a vámpír-vérfarkas barátság eddig sem volt nagyon ínyemre. A lány elindult haza ha azt hiszi, hogy ennyivel elmegy akkor nagyon téved, lekezelően beszélt velem, nem ismerem engemet. Én egy dolgot soha nem teszek meg ha valakit ki szemelek célpontnak akkor az úgy is lesz vagy önszántamból hagyom ott vagy megteszem amit elterveztem és ebben nem akadályozhat meg senki. Nem érdekel engem a többi vámpír véleménye, de itt sajnos nem tehetem meg mit szeretném, mivel, hogyan éppen nem okos dolog a nyílt utcán megharapni. Nem szeretnék még fájdalmat okozni neki ezért zsebemből előhúzok egy zsebkendőt ami át van áztatva egy folyadékkal aminek a szagától elveszti eszméletét Vámpíri gyorsasággal oda rohanok hozzá a hátába majd a zsebkendőt az orrához szorítom pár pillanatig a lány a karjaim közt elernyed még néhány pillantást vett rám, és szemét lehunyja. Ekkor elvesztette eszméletét ami durván egy órára ki fogja ütni ez épp elég lesz, hogy a lakásomba el vigyem. Ott majd elszórakozom vele úgy ahogyan én szeretném és ott nem fog megzavarni dolgomban senki és nem kell főleg tartanom attól, hogy valaki meglát. Fogaim ekkora vissza húzódtak a lányt fölvettem a hátamra körülöttem nem volt senki. Nem is láthatott senki mielőtt még elindultam volna lányhoz beszélek, de ezt úgy sem hallja mivel, hogyan ettől a szertől szinte azonnal elveszti eszméletét.
– No babám most már nem jár a csöpp kis szád.
Nevettem föl kezemet elhúztam a nyakánál éreztem bőre puhaságát, és teste melegét ahogyan a hideg bőröm a lány meleg testéhez ért. Mikor föl vettem a lányt a hátamra pehely könnyű testét éreztem a vállamon. Így már nem hallom fenyegetőzését annak, hogy a többi vámpír szét rúgja a hátsómat, ha szétrúgják akkor megteszik, de azt kötve hiszem, hogy megteszik. Nevettem gonoszan és vámpíri gyorsasággal futottam vele haza, nem láthatott meg senki mert azt érzékeltem volna ha valaki jelen van. Képességeimben nagyon bízom amiket már tökéletesítettem, de még sem foghatok egy ezer éves vámpírhoz evvel tisztában is vagyok. Avval, hogy nem tartom be mások akaratát az nem azt jelenti, hogy az idősebbeket nem tisztelem, de nem szeretem a fiatal vámpírokat akik azt hiszik, hogy övék a világ. Én sem vagyok még éppen öreg életkorom nem is fogható egy öreg vámpírhoz aki már túl van a 900 éven.

*Ezt a ragodat írd ide és én írok majd a lakásomba*

Könnyed magabiztossággal indultam haza, abban a hitben, hogy a srác majd feladja és leszáll rólam. Reménykedtem benne, hogy egy normális vámpírral találkoztam, és nem akar balhét. Aztán hirtelen megjelent mögöttem a srác. Fogalmam sem volt, mit akar, de pár pillanat múlva megtudtam, mert egy Chloroformos anyagot nyomott az orrom alá. Pár pillanatig még tudtam, mi történik, de végül elkábultam.