Név: Chloe Rachel Hawk
Becenév: Chloe, Chlo
Faj: vérfarkas
Kor: 19
Születés ideje, helye: Mystic Falls, 1991. november. 8. /vérfarkasnak született
Foglalkozás: zenész, dalszövegíró
Hobbik: A zene számomra a legfontosabb dolog a világon. Amikor csak tehetem zenélek, vagy csak hallgatom. Szeretek olvasni és a szebb napokon az erdőben sétálni.
Család:
Apa: Eric Hawk, 39 éves, asztalos
Anya: Ashley Hawk, meghalt
Testvér(ek): nincs
Egyéb hozzátartozók: Jason Lockwood, 34 éves, nagybácsi
Háziállatok: Rottweiler szuka, Héra
Kinézet:
Szőke hajú, 164 cm magas, 60 kg, zöldeskék szemű. Sportos és egyben nőies is. Mindig alkalomhoz illően öltözködik, imádja sminkelni magát, főleg a szájfényekért rajong.
Farkasként fehér bundája és arany színű szeme van.
Jellem:
Rendkívül makacs, terveit tűzön-vízen át véghez viszi, és amíg egy cseppnyi reményt is lát a sikerre, nem adja fel. Nagyon öntörvényű, gyűlöli, ha meg akarják szabni, mit csináljon. Kívülről hidegnek és prűdnek tűnik, de valójában igazi nő, érzékeny és romantikus. Mivel farkas, nehezen barátkozik, nehogy fény derüljön a titkára, így rendkívül bizalmatlan másokkal szemben. Az egyetlen ember, akiben teljesen megbízik az az édesapja.
Előtörténet:
1991. novemberében láttam meg a világot Mystic Fallsban. Édesanyám vérfarkas volt, de én ezt csak akkor tudtam meg, amikor először átváltoztam, azaz 14 évesen. Addig mit sem tudtam arról, hogy miért is halt meg az édesanyám, miért is van a pincében az a szoba, ami egy börtönhöz hasonló és apám miért ül ébren a nappaliban mindig, amikor telihold van, s engem miért zár 10 éves korom óta teliholdkor a pincébe, abba a rémes szobába.
Édesanyám nem sokkal a születésem után meghalt. Most már azt is tudom, hogy egy vámpír végzett vele. A gyermekkorom elég vicces volt. Nagyon eleven kislány voltam, mindig próbáltam keresztbe tenni az apámnak, aki a tenyerén hordozott. Mindig próbált megvédeni minden bajtól, én mégis szinte mágnesként vonzottam. Emlékszem, már az óvodában is folyton verekedtem, vagy az óvónőket idegesítettem valahogy, esetleg eltörtem valamimet.
Pár törött csont és megannyi veszekedés után végre elértem a kamaszkort. A suliban jó tanuló voltam, hiszen imádok olvasni. Akkoriban már lenyugodtam, magamba zárkóztam és csak akkor szóltam egy szót is, ha kérdeztek. A 14. születésnapom szintén az olvasással telt. Annyiban különbözött a többi naptól, hogy apám hozott nekem egy tortát és Jason is meglátogatott minket, aki úgy szeretek, mintha a bátyám lenne.
Nem sokkal a születésnapom után, az első holdtöltekor azonban minden megváltozott. Életemben először átváltoztam vérfarkassá. Sosem éreztem még hasonló fájdalmat, azt hittem végem van, majd egy szőrös farkasként tértem magamhoz. Sosem féltem még annyira, mint akkor. Nem sokkal később, apám mindent elmesélt, elmondta, mire kell vigyáznom és mire nem s ehhez Jason segítségét is kérte, aki szintén vérfarkas. Eddig sem voltak barátaim, ezek után pedig pláne nem. Esténként apámnak szoktam segíteni a műhelyében, és próbálok minél több dolgot megtudni erről az egészről.
Példajáték:
Épp a szobámban olvasgattam egy novemberi napon, nem sokkal a születésnapom után. Még mindig emlékszek, milyen szép volt, ahogy a nap vörösre festette az ég alját. Az órára pillantottam, ami este 6-ot mutatott. Megint rá kellett döbbennem, milyen utálatos évszak ez a tél. Az ember nem tud mit kezdeni magával, csak üldögél a szobában, és próbál nem megfagyni a hidegben.
Pár órával később már magamtól vonultam le ismét abba a rémisztő szobába. Teljes csend vett körül, csak apám fűrészének a hangja szűrődött be egy kicsit, ahogy épp egy szekrényen dolgozott a műhelyben. Hirtelen hatalmas fájdalom hasított az egész testembe, amitől térdre rogytam, és a levegőt kapkodtam. A csontjaim úgy recsegtek, mintha épp kerékbe törnének, és azt hiszem a fájdalom is olyasmi lehetett. A fapadlót kínomban végigkarmoltam és úgy ordítottam, mint egy őrült majd elsötétült a világ.
Nem sokkal később észhez tértem. Homályosan láttam pár pillanatig, majd kitisztult minden. A padlón feküdtem és próbáltam rájönni, mi történt velem. Ekkor megpillantottam a kezem… vagyis a mancsom és őrült pánik lett rajtam úrrá. Össze-vissza karmoltam a falakat és a padlót és csak arra tudtam gondolni, hogy fel kell ébrednem, de nem ért véget ez a rossz álom. Fogalmam sincs, miért, de megálltam és vonyítani kezdtem.
Több órányi vonyítás után ismét azt a fájdalmat éreztem és miután újra emberi alakot öltöttem kinyílt a „börtön” ajtaja. Apám sajnálkozó tekintetével találtam szembe magam, ami azt sugallta, „sajnálom, hogy az vagy, ami”.
Kezdőlap 
